Fanyar nappalok a tokhaltapétás szobában - Fekete Ádám

3.92 €

„Még egyetlen sorát sem olvastam Fekete Ádámnak, ami ne lett volna teljesen magától értetődő. Feá - így hívják kortársai, barátai, hívei, és ha ezt a szót kimondják, mosoly dereng fel arcukon. Feá városi legenda. Veszélyes sokoldalúsága egyszerűségre tanítja. A legbonyolultabb gondolatmenetek is evidenciává válnak nála: a ritmus, a szavak a kezére játszanak, pedig keményen megdolgozik értük. Leír valamit, és az úgy ül a papíron, úgy villog a képernyőn, mintha örökre ott lett volna. Mint aki fölemel valamit a földről, vagy bever egy szöget a falba. Nem mintha versei nem tudósítanának küzdelemről az anyaggal, a saját testével, magányával, a világgal, amibe beleszületett. Nem törekszik mindenáron formai tökélyre, hagyja, hogy az anyag megmutassa magát. Kezdő költőkre mondják: tehetséges, de ez több, mint puszta tehetség, ez készenlét és forma találkozása. Játékosan sziporkázó, mint Christian Morgenstern, súlyosan anyagszerű, okos és félelem nélküli, mint Petri, naiv, könnyed, tragikus, mint nagy példaképe, költészetének mintaadó forrása, Richard Brautigan. Meghempereg a létezés abszurditásában, figyelme állandó, éberen, tárgyilagosan rögzíti élete legesendőbb és legkétségbeesettebb pillanatait. Humora elementáris. Éjszakai költő, nappali fényben." (Forgách András)

Podobné produkty

Muraközy János, az elfelejtett, különös, kettős életű, XIX. századi romantikus magyar festő Hegedüs Géza legújabb regényének hőse. „Muraközy sorsa felizgatta képzeletemet...
2.79 €
Hovanyecz László beszélgetőpartnerei között akad tudós, színművész, akadémikus, zenetörténész és festőművész egyaránt. Ami az interjúalanyokban közös,...
0.25 €
Nowa Ruda (német nevén Neurode) sziléziai kisváros a cseh-lengyel határon, a háború előtt Németországhoz tartozott. Az ideköltöző narrátor, rejtélyes szomszédjával, a parókakészítő Martával folytatott beszélgetései nyomán, kisebb-nagyobb történetekbő l férceli...
11.24 €
Célestine, a szobalány mesél tucatnyi tisztes polgárcsaládnál töltött szolgálatának éveiről, a nevetséges és elviselhetetlen emberi alávalóságról.
4.76 €
Sir Arthur Conan Doyle - a Sherlock Holmes históriák világhírű és mára klasszikussá vált írója - misztikus bűnügyi novelláinak gyűjteménye, melyek közül a legtöbb most jelenik meg először magyar nyelven. Az alábbi történetek találhatóak a kötetben: A B.24 számú...
10 €
„Az élet teljesen értelmetlen. Mit is mondhatnék még?" A Szex a nappaliban című kötettel zárul a Hazai-életműsorozat a Magvetőnél. A harminc írás a szerzőtől megszokott írói szabadsággal és eredeti nézőpontból mutat be olyan mindennapos történéseket, mint egy...
7.04 €
A könyv lexikonszerűen veszi sorra a lakásban sikeresen tartható növényeket. Már a növény kiválasztásakor segítségünkre lesznek a leírások, mert pontosan megtudjuk, hogy milyen körülményekre (hőmérséklet, páratartalom stb.) van szüksége a növénynek az egészséges...
6.39 €
A kaktuszgyűjtő szenvedélye és a fényképezés mestere ötvöződik Bodor János könyvében. Évtizedes tapasztalatait adja át a kaktuszok kedvelőinek. Szaporításukról, nevelésükről, ápolásukról a könyv elején ír. A szúrós, tüskés, bizarr alakú, különleges bordázatú...
11.15 €
Ebből a könyvből minden szobakertész megtudhatja, melyek azok a legfontosabb dolgok, amelyek segítségével biztosíthatja növényei túlélését: mit kell tudni a fényről, a vízről, a tápoldatokról, az átültetésről és melyek a leggyakoribb hibák, amelyeket elkövethetünk....
9.03 €