Fájdalom - Marguerite Duras

6.45 €

Robert L. és felesége együtt csatlakoznak a francia ellenálláshoz, és egy bizonyos Morland vezetésével hamis dokumentumokat gyártanak szökött hadifoglyok számára. 1944 nyarán a csoport egy része lebukik, Robert börtönbe, majd koncentrációs táborba kerül. Az asszony tovább harcol, és veszélyes macska-egér játékba kezd a férjét letartóztató Gestapo-ügynökkel. A háború vége után Morland Dachauban a haldoklók között talál rá Robert-ra, és Párizsba viszi. A címadó elbeszélés a feleség kétségbeesett küzdelmének krónikája, melyet önmagával, környezetével és az idővel vív az életképtelen ronccsá lett férje megmentéséért, pedig addigra már egy másik férfival kötötte össze az életét. Marguerite Duras korabeli naplójegyzetei és feljegyzései alapján írta meg saját háborús élményeit és férje, Robert Antelme hazatérését (Antelme Emberfaj című művében maga is közreadta fogságának történetét); Morland pedig nem más, mint François Mitterrand. Duras elbeszélései az elmondhatóság határát súrolva, a tabusértéstől sem riadva vissza örökítik meg a háború végének reménnyel és kétségekkel, árulással és bosszúval, kegyetlenséggel és várakozással terhes hónapjait. „A higgadt, az eseményeket leltárszerűen számba vevő naplóforma észrevétlenül változik az artikulálhatatlan érzés kifejezésévé. Az elbeszélő a fájdalom alanyából a fájdalom tárgyává változik. Magává a fájdalommá változik" - írja Forgách András a kötet utószavában

Podobné produkty

The ultra-popular statues from DC Collectibles come to life in their own ongoing comic book series! You can learn the story behind this alternate reality where the Second World War is fought by super powered women on the front lines and behind the scenes! It...
14.95 €
Sympatický a pohledný Alexandr se kvůli rodinnému dědictví rozhodne oženit s hezkou a chytrou Eloise, které má sňatek zajistit bezstarostnou budoucnost. Podle dohody půjde jen o formální svazek, v němž se oba budou chovat jako zamilovaní manželé jen navenek,...
4.84 €
Podnikatel a průmyslník Oliver po nečekané smrti bratrance zdědil titul markýze a velmi zanedbané panství. Aby se ho mohl ujmout, potřebuje k tomu manželku. A to je právě ten problém, jednak o žádnou nestojí, a pak už jednu má… v Paříži. Opětovné setkání s...
4.84 €
A férfi és a nő antropológiai szerkezetének lebontása után a forradalom a lebontásról az ,,építkezésre" tér át. A letűnt ideológiák maradványaiból egyfajta virtuális valóságot tákol össze: olyan polgárt, olyan egyént, aki ,,megszabadul" önmaga ingyenes ajándék...
6.26 €
Kirstin se už sedm let snaží na Camerona Dunbara a na osudnou noc, již spolu sdíleli, zapomenout. A teď před ní leží dopis, v němž ji právě tenhle charismatický obchodník z Glasgow naléhavě žádá o pomoc. Tedy ne Kirstin, ale Madam Z! Potřebuje totiž najít ztracenou...
4.84 €
Rory Sutherland, soukromý detektiv specializující se na bohatou klientelu, se kvůli novému případu vrací do Edinburghu. Má vypátrat Mariannu Crawfordovou, guvernantku se zvláštní minulostí a nezlomnou povahou. Od prvního setkání ho Marianna nesmírně přitahuje,...
4.84 €
Jean-Luc Bauduin je bohatý aristokrat, rozhodnutý oženit se pouze s tou, jíž bude patřit jeho srdce. A pak přichází mladá krásná dívka, která tvrdí, že je Jean-Luc někým jiným a že si ji podle staré předmanželské smlouvy musí vzít za manželku. Když si Jean-Luc...
4.84 €
Becky si na živobytí vydělává jako falešná karetní hráčka v londýnských ulicích, teď má však příležitost dostat se mezi smetánku – a to ne ledajakou, ale rovnou k benátskému hraběti. Má před sebou úkol, který jí zajistí dostatek financí do konce života. Hrabě...
4.84 €