Fabulya feleségei - Iván Mándy

2.79 €

„Komiszul ?éltünk. – Állapította meg egy interjúban Mándy Iván e kötetben szereplő, s az ötvenes években keletkezett írásainak a személyes-életrajzi, s egyben történelmi hátteréről. – Álmunkákat végeztünk, átírtunk, lektoráltunk, meg 'előadtunk'. Mások rossz hangjátékait írtam át a rádiónak, főként gyerekhangjátékokat, ezek voltak még az adott anyagban a legártatlanabbak. Persze, ami rossz volt, átírás után is rossz maradt… És előadásokat tartottunk. Milyenek voltak ezek az előadások? Borzalmak voltak. Hidegrázást kaptam előtte és közben, s utána. Mert ráadásul figyelték is, hallgatták is ezeket az előadásokat, nemcsak az egyszerű hallgatók, hanem az egyéb hivatalos hallgatók is. Például egyszer elmentem egy iskolába, tudom, akkor a Különös házasság volt az a Mikszáth-regény, amiről beszélni lehetett, mivel antiklerikálisnak minősítették. Én nem erről beszéltem, hanem a Gavallérokról, amit én a legjobb Mikszáth-írásnak tartok. Nagyszerű írás, nagyszerű kisregény. Nahát engem szépen följelentettek. Úgyhogy egy jó darabig nem tarthattam előadásokat.”

Podobné produkty

Lesz a jövőben egy Magyarország. Múltjában közösnek mutatkozik az általunk ismert hazával, viszont a mi mostani jelenünk ebben a regényben már a közelmúlt. Olyan múlt ez, amely nem hozott megoldásokat. A megoldások a regény idejében születnek. A haza keletkezőben...
6.76 €
Vidám sürgés-forgással kezdődik Louisa May Alcott lebilincselő regényének a folytatása: esküvőre készül a család. A Kisasszonyok óta eltelt három év, a March lányok felnőttek és nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe. Meg a fiatal asszonyok gondtalan derűlátásával...
7.32 €

9.65 €
Jonathan Sweetwater látszólag a gazdagok és boldogok gondtalan életét éli; biztos karrier, szerető család, tengernyi pénz. Mégis akad a múltjában egy sötét sarok, ahová...
5.89 €
Gyönyörűek. Elkeseredettek. Halálosak?Egy könyvklub ritkán végződik gyilkossággal, igaz? Mégis pontosan ez történik, amikor három nő, Anne, Eliza és Penny az esti programjukra érkeznek: kezükben az elolvasott - vagy legalábbis nagyjából átfutott - könyvvel...
7.88 €
Gyönyörűek. Elkeseredettek. Halálosak? Egy könyvklub ritkán végződik gyilkossággal, igaz? Mégis pontosan ez történik, amikor három nő, Anne, Eliza és Penny az esti programjukra érkeznek: kezükben az elolvasott - vagy legalábbis nagyjából átfutott - könyvvel...
12.87 €
KÉPZELD EL, HOGY A FÉRJEDNEK VAN KÉT MÁSIK FELESÉGE IS. Te sohasem találkoztál a többi feleséggel. Egyikőtök sem ismeri a másikat, és a férjeddel kötött megállapodásotok miatt csupán heti egy napot látod őt. Azonban annyira szereted, hogy mindez nem érdekel....
14.08 €

11.26 €
"Tizenöt asszony, tizenöt élet. Közös jellemzőjük, hogy mindegyik sorsa erősen összekapcsolódott egy-egy Habsburg német császár és magyar király személyével. Spanyol, lengyel, német nőkről van szó, akik között csak egyetlen egy lehetett a felesége egy magyar...
6.52 €