F1 - A rajtrácson - Luke Smith

19.69 €

Tudd meg, miért a Forma–1 a világ legnagyszerűbb csapatsportja ebből a bennfentes és színes beszámolóból, amely felfedi, mi történik valójában a versenypályán és a színfalak mögött – egy könyv a The Athletic vezető F1-es újságírójától, aki már több mint egy évtizede követi nyomon ezt a sportágat világszerte. Az F1 mezőnyét mindössze húsz elitpilóta alkotja, de minden egyes versenyző mögött egy egész seregnyi profi szakember áll, akik megőrülnek ezért a sportágért: statisztikusok és stratégák, mérnökök és szerelők, PR-guruk és partiszervezők, és még sokan mások – mindannyian hónapokat töltenek évente azzal, hogy több ezer kilométert utaznak, versenyről versenyre. Az ő eredményeik (és kudarcaik) talán nem kapnak akkora nyilvánosságot, mint a versenyzőké vagy a csapatfőnököké, de ugyanolyan fontosak: egyetlen rossz helyre kerülő, filléres csavar miatt akár egy 15 millió dolláros autó is elfüstölhet a verseny közben. Az F1 – A rajtrácson című könyvében Luke Smith életre kelti azokat a kulisszák mögötti történeteket, amelyeket sosem látnak a nézők a képernyőkön. Rengeteg helyszínen és eseményen át mutatja be azokat a rendkívüli karaktereket, akik ilyen színessé és izgalmassá teszik ezt a sportot: a bahreini rajtrácstól – ahol izzadság és kipufogógáz keveredik a levegőben – a fényűző monacói luxusjachtpartikon át jutunk el egy legendás melbourne-i pékségig, melynek a croissant-jai csakis a Forma–1 technológiájának köszönhetően léteznek. Mély betekintéssel, szakértelemmel és empátiával ír azokról az érzelmekről és küzdelmekről, amelyek egy ilyen nagy nyomással járó és eredendően veszélyes sport velejárói, valamint azokról az erőfeszítésekről, amelyek a társadalmi osztálykülönbségek „eltüntetése”, a faji sokszínűség, a nemek közötti egyenlőség és a környezeti hatás javítása érdekében történnek. Az eredmény egy minden eddiginél gazdagabb, szélesebb látókörű és befogadóbb kép az F1 világáról – tökéletes olvasmány mind a régi rajongóknak, mindazoknak az újoncoknak, akik a Netflix Hajsza a túlélésért című sorozata óta követik ezt az izgalmas világot.

Podobné produkty

'On the Grid is incredibly special. I loved every thoughtfully written word' Will Buxton  'Luke is one of the foremost journalists within the paddock. His book draws the curtain back on our sport... Very few titles...
14.99 €
'On the Grid is incredibly special. I loved every thoughtfully written word' Will Buxton 'Luke is one of the foremost journalists within the paddock. His book draws the curtain back on our sport... Very few titles have covered the stories of the unsung members...
21.95 €
Tato kniha je záznamem setkání několika desítek předních vědců z celého světa věnujících se zkoumání sloučeniny DMT. Spolu s celou řadou dalších znalců a odborníků vedli intenzivní a otevřenou debatu o významu psychoaktivních rostlin i o látce DMT. Z neotřelých...
25.49 €
Jméno Porsche je již dávno synonymem legendy. Díky nezaměnitelnému designu, promyšleným technickým řešením a oslnivému výkonu jsou tyto vozy nejvyhledávanějšími po celém světě. Tato kniha nabízí kompletní pohled na historii nepřehlédnutelné značky a představuje...
14.95 €
Boszorkány a franciák körözési toplistájának élén. A századforduló Párizsában gyermekként magára hagyott Yvette Lenoir kétségbeesetten vágyik arra, hogy kiderítse mágikus származását, és felfedezze elfojtott képességeit. Ám ahhoz, hogy túléljen az utcán, a...
11.26 €
Egy boszorkány és egy nyomozó együtt ered egy sorozatgyilkos nyomába a viktoriánus Angliában. Miután egy támadásban csaknem végzetes fejsérülést szenved, Ian Cameron magánnyomozóra eszméletlenül bukkannak rá London iszapos folyópartján. A zsebében többek között...
9.29 €
Poems from a new Slovak voice reminiscent of Rilke and Sharon Olds. An evocative collection by Slovak poet Eva Luka, The Minotaur's Daughter seamlessly melds the human and natural worlds, weaving motifs of mythology, nature, and personal freedom into a tapestry...
26.5 €
A kawaii japán szó, azt jelenti "cuki". Pic Candle-nek, a népszerű youtubernek hála, a Mini kawaii rajziskola megtanít arra, hogyan rajzolj elragadóan kedves lényeket és mütyürkéket! A cukiság e mesterkurzusán majdnem száz különböző ölelgetnivaló kawaii karakterrel...
14.08 €
Krásna univerzálna kniha o všetkom podstatnom v ľudskom živote. Osho v nej rozpráva o uvoľnenom, slobodnom postoji k životu. O Bohu, ktorý je tiež slobodný – neobmedzený náboženskými dogmami: o Bohu, ktorý je v našom srdci. Predstavuje svoj ideál človeka, nazvaný...
11.2 €