Ezüst pisztolygolyók - Stephen King

7.32 €

Stephen King a világirodalom és a populáris kultúra meghatározó alakja, a jelenkor egyik legolvasottabb szerzője. Negyvennél is több nyelvre lefordított művei több mint négyszázmillió példányban keltek el világszerte, a legtöbb művét meg is filmesítették, amiben nemegyszer ő maga is részt vállalt. Életművéért Nemzeti Könyvdíjat kapott, emellett többszörös Fantasy- és Bram Stoker-díjazott. Az Ezüst pisztolygolyók eredetileg egy naptártervből született. Bár a formában rejlő lehetőség hamar megihlette a horror nagymesterét, végül úgy érezte, kreativitásának nem szabhat határt a csekély karakterszám, így a holdfázisok és a tizenkét hónap keretét megőrizve megírta legrövidebb könyvét, amely Cycle of the Werewolf, vagyis Az emberfarkas hónapjai címen látott napvilágot 1983-ban. A megjelenést követően - Daniel Attias rendezésében és Stephen King közreműködésével - bemutatták a belőle készült, nagy sikerű Ezüst pisztolygolyók című filmet. A történet egy álmos kisváros, Tarker's Mills egy évét öleli fel, egészen pontosan tizenkét holdtöltét. A lakók áldozatról áldozatra ismerik fel, hogy a valóság, amelyben olyannyira hinni akarnak, örökre elveszett. A gonosz közöttük jár ? És csak egy tolókocsis kisfiú elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen vele.

Podobné produkty

Romba döntheti a világot... ...és romba döntheti a vezér fiát. Egy különleges világban, amelyben a varázslat a fájdalomra és a gyönyörre épül, egyedül az Ezüstköpenyesek harcolnak a bűn ellen, az igazságért. A hatéves Saffron Killorannak idilli gyermekkora...
19.69 €
1489. Mátyás király pénzverési politikája stabilizálja az ország pénzügyi helyzetét, ám hódításainak fedezésére számos új adót követel a néptől. Aki nem tud fizetni, arra kényszerül, hogy bűnre adja a fejét. Akad, aki még a pénzhamisítástól sem riad vissza,...
14.08 €
A bestseller-gyerekkönyvsorozat második része! Henry nem is lehetne boldogabb. Végre megtalálta a saját sárkányát és létrejött köztük a mágikus kötelék. Bár a sárkánylovasképzés igen megerőltető, Főnixszel remek párost alkotnak, és megtalálták a helyüket a...
10.39 €
Callum Hunt élete romokban hever. A legjobb barátja odaveszett. A kém elszökött. A fiú titka kitudódott. Rács mögé dugták, örökre elzárták a mágusok közösségétől, miután kiderült róla, hogy micsoda - hogy mi válhat belőle. Ám egy megdöbbentő felfedezés szabadsággal...
10 €
Muž v čiernom unikal cez púšť a pištoľník kráčal v jeho stopách. Roland Deschain z Gileadu, posledný pištoľník v Stredsvete, samotár putujúci po ceste dobra a zla, stopuje tajuplného mága so schopnosťou oživovať mŕtvych, známeho iba ako muž v čiernom. Na svojej...
9 €
Egy nagy terveket szövögető Mátyás korabeli jobbágylány fellángolását egy ezüstdénárral fizeti meg a király egyik udvari zenésze. A lány a dénárt álmai emlékeztetőjeként őrzi meg. Zenei tehetségét és vonzó nőiességét kihasználva sajátos, kalandos úton indul...
7.01 €
Ezüstgolyóval végeznek Bruno Canizales ügyvéddel, az erőszak ellen küzdő Biztonsági Tanács tagjával. A lehetséges gyanúsítottak között találunk elhagyott szeretőket...
5.04 €
Mirjem pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan...
16.1 €
Mirjem pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan...
16.1 €