Tandori Dezső lírai életműve a maga mintegy harminc kötetével – nem számolva a gyerekeknek szóló műveit –, és a képverseket figyelmen kívül hagyva is több mint kétezer versével olyan szélességű, hogy a feldolgozásával éveket lehet eltölteni napi nyolc munkaórában....
"Ha valaki kiválasztottnak látja magát, és elbukik, akkor a bukásáért szükségszerűen másokat fog okolni, és az orosz történelemben ez a "mások" mindig is a Nyugatot jelentette." Oroszország gondolkodói mindig is kitüntetett történelmi küldetést tulajdonítottak...
"[Nietzsche] magát a keresztény világnézetet tette kritika tárgyává. A kor egész közönségességét, álszent és sivár életét úgy fogta fel, mint a keresztény szellemirány végső eredményét. Az egész kereszténység úgy tűnt fel előtte, mint a gyengék és gyávák egy...
Az Eszmék zsebkönyve nagy testvérénél, az Eszmék könyvénél rövidebb és velősebb. A bemutatott ideológiák – liberalizmusok, konzervativizmusok, szocializmusok, anarchizmusok, nacionalizmusok, fasizmusok és ökologizmusok – lényegére fókuszál, kiemeli az eszmei...
MATILDA a Morcos Madarak békéltetője. Úgy gondolja, hogy mindenkinek harmóniában kellene együtt élnie, még a madaraknak és a malacoknak is. Viszont ha a Rosszcsont Malacok megpróbálják ellopni a tojásokat, az már más tészta! Olyankor előjön belőle az őrző-védő...
TERENCE a Nagy Ismeretlen a Morcos Madarak között, méghozzá szó szerint. Mindannyiuk közül ő a legtermetesebb. Senki sem ismeri igazán, mert még senkihez nem szólt egy szót sem. Nagyritkán hümment egyet vagy dörmög valamit, de soha nem beszél. Terence többnyire...