Eszmélj, Ábel! - Áron Tamási

6.45 €

Egy író életművének alapos gondozását, a filológiai-irodalomtörténeti koronát a kritikai kiadás jelenti. Nem csak a szövegvariánsok, variációk, módosulások tűnnek fel a gondozott szövegben, de a keletkezés és a fogadtatás dokumentumai is. Természetesen csak kis lépésekben juthatunk el idáig, először az „Összegyűjtött", azután az „Összes"művek megjelentetése előzheti meg a „végső", azaz kritikai kiadást. Tamási Áron esetében jó okunk van feltételezni, hogy hamarosan eljutunk idáig, az utóbbi évtizedekben megéledő kutatási kedv a garancia erre, véli Urbán László irodalomtörténész, a kötet összeállítója. A jelen antológia az ismeretlenből válogat, vagyis első utánközlésekről (cikkek, tárcák, jelenetek, beszédek, feljegyzések) van szó, de nem maradtak ki Tamási nyilatkozatai, interjúi, korai írásai sem. Lezárásként a Függelék az íróra emlékezők írásaiból, nyilatkozataiból mutat egy csokorra valót. Az Eszmélj, Ábel! különleges Tamási-portré, ami az ismert életművet színesíti. Mert: „regényeim igényes nagy gyermekek. Mindig elégedetlenek és elvágyódnak hazulról a nagyvilágba. Színjátékaim nyugtalan kamaszok. Az elbeszéléseim az én legkedvesebb apró gyermekeim", nyilatkozta Tamási 1943 januárjában. Ott éltem szülőfalumban, Farkaslakán édesapámmal, aki egyszerű szegény gazdaember. Tizenegyen voltunk testvérek, én voltam a harmadik. A gimnáziumot Székelyudvarhelyen végeztem el, s utána, amikor kitört a világháború, harctérre mentem. A háború után alig múlott el egy esztendő, szűknek éreztem magam körül a falut, s elmentem világot látni; áthajóztam az óceánon, hogy meglássam Amerikát. Három évig éltem Amerikában. Voltam kocsimosó, kifutó, vegytisztító és kőműves-napszámos. Később azonban, egy erdélyi ismerősöm révén, bankba kerültem. Itt vált tudatossá bennem, a messze tengerentúli világvárosban az a lelkemben régen hánykolódó gondolat, hogy valamit tenni kell otthon a népért. A szegény székely parasztok lerongyolt követei egyre sűrűbben látogattak el hozzám álmomban s hívtak, hogy jöjjek vissza a havasi nép közé. Anyám kötényében hozta a sok-sok székely könnyet, hogy ez mind értem van, üljek hát hajóra. Nem volt maradásom. A „Szűzmáriás királyfi" című regényem - még az évben - már Kolozsvárott jelent meg. (1943)

Podobné produkty

Mint egy lila hajú jedi, aki egyensúlyt hoz a férfiak uralta univerzumba, Bee Königswasser egyetlen egyszerű elvet követ az életében: mit tenne Marie Curie? Ha a NASA felajánlaná neki egy neuromérnöki projekt vezetését, Marie kérdés nélkül igent mondana. Csakhogy...
11.26 €
Mint egy lila hajú jedi, aki egyensúlyt hoz a férfiak uralta univerzumba, Bee Königswasser egyetlen egyszerű elvet követ az életében: mit tenne Marie Curie? Ha a NASA felajánlaná neki egy neuromérnöki projekt vezetését, Marie kérdés nélkül igent mondana. Csakhogy...
14.08 €
Ungváry Rudolf új kötete az elmúlt harminc évben született elbeszélésekből válogat, melyek a múlt század második felének személyes látleletét nyújtják. A gyermekként megtapasztalt második világháborútól és Budapest ostromától kezdve az egyetemistaként átélt...
9.29 €
A szépségnek és az esztétikának nem mindig volt jelentősége a kereszténységben: a 19. század közepétől úgy tűnt, hogy a keresztény kultúra a szép nélkül is önmaga lehet. Ezzel a beállítódással kívánt szakítani, úttörő módon, Hans Urs von Balthasar, aki egyenesen...
11.83 €
Amikor Angela Merkel kancellár lett, az egykori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter, Henry Kissinger azt mondta: "Egy új vezetőtípus tűnt fel, akinek a felfelé vezető útját rendre alábecsülték, és aki hirtelen saját korának tökéletes megjelenítőjévé...
15.49 €
"Van-e köze a művészetnek a valláshoz azon túl is, hogy értelmezi és illusztrálja a bibliai történeteket, hogy a liturgia közegét biztosítja, vagy tanúságot tesz a hit igazságáról és öröméről? Pilinszky János igennel válaszol erre a kérdésre. Meggyőződése,...
9.67 €
Sári és Berci sosem unatkozik! Ha esik, ha fúj, Sári, Berci és anya mindig kitalál valami jó játékot: hol játékkonyhát építenek közösen – persze apával együtt –, hol autószerelő műhely lesz a konyhából, hol beöltöznek kalóznak és török pasának. A legkisebbek...
9.65 €
Nem könnyű az átmenet az óvodából az iskolába – de megkönnyíthető. A kötetben található feladatokat úgy állítottuk össze, hogy a gyerekek minél könnyebben sajátítsák el azokat az ismereteket, amelyek az iskolában szükséges zökkenőmentes tanuláshoz szükségesek....
4.22 €
Nem könnyű az átmenet az óvodából az iskolába - de megkönnyíthető. A kötetben található feladatokat úgy állítottuk össze, hogy a gyerekek minél könnyebben sajátítsák el azokat az ismereteket, amelyek az iskolában szükséges zökkenőmentes tanuláshoz szükségesek....
6.45 €