Esőváros - Éva Bánki

11.26 €

Bánki Éva első regénye 2004-ben jelent meg, most új, átdolgozott kiadásban veheti kezébe az olvasó. A több szálon futó, izgalmasan sokrétegű történet két csallóközi parasztcsalád tagjainak sorsát mutatja be a 20. századi világháborúk, rendszerváltások és áttelepítések árnyékában. A szereplők többsége nemcsak túlélni és gyarapodni, hanem polgárosodni is akar, ám nagy kérdés, létezik-e ennek Magyarországon bármiféle autonóm, nem felülről irányított útja-módja. Ebben a nagy ívű családregényben a Tormák és Bujdosók generációkon keresztül keresik a helyüket a világban, a társadalomban és a családban. A lelkes újító Tormákat és a misztikus hagyományaikat becsben tartó Bujdosókat időről időre elsodorják egymástól saját vágyaik és a könyörtelen történelmi fordulatok, de mi egyesíthet élőket és holtakat, a határ egyik oldalán élőket és a külföldre szakadtakat? Van-e egy regény tanúságán, azaz a szépirodalmon kívül bármi, ami egy nagy családot összetarthat? "...imádkoztam azért, hogy agóniám közben ne piszkoljam be az ágyat, ez nagyon fontos, életbevágóan fontos, mondtam az Úrnak. Az életbevágóan szótól elmosolyodtam, és tudtam, néhány másodperc múlva hallom a kivándorlóhajó kürtjét, felszállnak az ablakom mellől a Csallóköz 104, 105-ösök, a bátyám repülőgépei, és indulnak Amerika felé."

Podobné produkty

Bánki Éva első regénye 2004-ben jelent meg, most új, átdolgozott kiadásban veheti kezébe az olvasó. A több szálon futó, izgalmasan sokrétegű történet két csallóközi parasztcsalád tagjainak sorsát mutatja be a 20. századi világháborúk, rendszerváltások és áttelepítések...
7.32 €
Kik osztozhatnak a Római Birodalom északi területein? A muszlimok, a görögök vagy a barbár királyok? Hova sodródik ez a sok ember Európában? Kalandorok, honfoglalók, rabszolgák, harcosok? Ebben a felbolydult világban nemcsak az eleven emberek tesznek meg irdatlan...
6.45 €
Az első Pero színesnek látta a szeleket. Az ő fia elvesztette a szeleket. Az ő fiát pedig Indiáig vitték a színes szelek. Az Alencar fiúknak különös kapcsolatuk volt a széllel és persze a tengerrel, amely egyikükkel sem bánt kegyesen. Félelmetes erejénél csak...
11.26 €
Az első Pero színesnek látta a szeleket.Az ő fia elvesztette a szeleket.Az ő fiát pedig Indiáig vitték a színes szelek.Az Alencar fiúknak különös kapcsolatuk volt a széllel és persze a tengerrel, amely egyikükkel sem bánt kegyesen. Félelmetes erejénél csak...
7.32 €
Pisti szerencsés gyerek, osztálytársaival ellentétben a háború alatt nem vitte el a vonat, igaz, abban a szecessziós múltjába belefeledkező zalai kisvárosban, ahol felnő, arról sem beszélnek, hová tűntek a többiek. Mivel osztályidegenként nem tanulhat tovább,...
9.29 €
Pisti szerencsés gyerek, osztálytársaival ellentétben a háború alatt nem vitte el a vonat, igaz, abban a szecessziós múltjába belefeledkező zalai kisvárosban, ahol felnő, arról sem beszélnek, hová tűntek a többiek. Mivel osztályidegenként nem tanulhat tovább,...
14.08 €
„Ezek után Ottó Sanyival kezdett barátkozni. Hogy az egy milyen egyenes, bátor gyerek! Hogy micsoda ötletei vannak! Hogy milyen gyorsan megtanult angolul!Hogy hipp-hopp megírt egy fantasyt! Hogy matekból is jó, sőt Teslát is szereti! Ha kimondja a teljes nevét,...
7.32 €
"Ezek után Ottó Sanyival kezdett barátkozni. Hogy az egy milyen egyenes, bátor gyerek! Hogy micsoda ötletei vannak! Hogy milyen gyorsan megtanult angolul!Hogy hipp-hopp megírt egy fantasyt! Hogy matekból is jó, sőt Teslát is szereti! Ha kimondja a teljes nevét,...
11.26 €
A Fordított idő-trilógia harmadik kötetében alaposabban megismerjük egy zárt közösség, a Nyugati szél szigetének titkait. Riolda családját, az őslakó szorgok és a betelepülők múltját, az elhallgatott titkokat, melyek tovább mérgezik a sziget mindennapjait....
6.45 €