Esős évszak - Bence Varga

10.54 €

Miközben napjainkban rengetegen döntenek úgy, hogy elhagyják az országot, e jelenség megörökítése mindeddig hiányzott a magyar prózairodalomból. Az Esős évszak e hiányt igyekszik pótolni. A regényben két külföldre távozó fiatal sorsán keresztül képet kaphatunk arról, hogyan lehet boldogulni huszonévesként a kétezres évek elején Hollandiában, illetve Ázsiában. Nyomon követhetjük, milyen lehetséges utak, választások állnak a főhősök előtt, milyen túlélési stratégiákat alkalmaznak, mennyiben azonosulnak környezetükkel, vagy utasítják el a közeget, melybe belecsöppentek. Tamás történetéből megtudhatjuk, milyen Hollandia egy fejlett igazságérzetű magyar szemszögéből. Milyennek tartja a tájékozott, ugyanakkor némi szkepticizmussal megáldott budapesti fiú a hollandokat. Hogy látja a mentalitásukat, életmódjukat, viszonyukat az idegenekhez, és ők miként fogadják Tamás sokszor kritikus észrevételeit. Végül tanúi lehetünk annak is, hogy fenntartásai ellenére hogyan asszimilálódik Tamás ebbe a gezellig világba. Egészen másféle indíttatással és háttérrel indul a másik főhős, Iván, aki mintegy ?átmossa? magán Ázsiát: engedi, hogy a kontinens színes forgataga minden érzékszervére hasson, hagyja, hogy magával ragadja az élmény. Ám benyomásai és meglátásai alaposan átrajzolják elképzeléseinket a földrészről és a Kelet-eszményről, Iván sem kevésbé kritikus, de nyitottsága és érzékenysége révén gondolkodása spirituálissá válik. Sorsuk elgondolkodtat minket: az érzelmek vagy a racionalitás diktálta utat válasszuk? Varga Bence a hetvenes évek közepén született Budapesten. Hétéves korában kezdett írni, főként meséket és verseket. Újpestre járt középiskolába, Amszterdamban fejezte be felsőfokú tanulmányait, majd bejárta a fél világot. Publikált néhány novellát, és társíróként forgatókönyveket jegyzett. Az utóbbi két évben Ázsiát fedezte fel, utazása során, egy önmagának tett, húszéves ígéretet teljesítve született a most napvilágot látó Esős évszak című regénye.

Podobné produkty

Fésűs Éva nem csupán gyönyörű meséket ír, hanem a gyermekek lelkét simogató tanulságos történeteket. Mesél a szeretetről, barátságról, elmúlásról, újjászületésről, az élet részét alkotó változásokról. A sötét téli napok után mindig újra eljön a nyár, az eső...
8.42 €
Kötetünkbe a "Nagy könyvem" sorozatunk évszakokkal kapcsolatos meséit válogattuk össze, hiszen a gyerekek számára az évszakok megismerése számos szempontból fontos és hasznos. Az évszakok változásai nemcsak a természeti világ jobb megértéséhez, hanem az élet...
15.46 €
Üdvözöllek Mary konyhájában, ahol az elkészült ételek nemcsak a testet, hanem a lelket is táplálják. Ahogy az évszakok, úgy változnak a fogások is. Egy napérlelte eperrel díszített nyári desszerttől a kiadós téli ragukig az Évszakról évszakra tápláló ételek...
24.76 €
"Egy érõben lévő, pergamenszerűvé lett kukoricaföld arra jó, hogy különösebb indiánkövetelmények nélkül követhető a csörgő szél között osonó...
2.79 €
Hushpush úr könyvében örömét lelheti mindenki, aki rendszeresen játszik vagy néz kviddicset, illetve akit érdekel a tágabb értelemben vett mágiatörténet. (Albus Dumbledore)
10.39 €
Ismerkedj az évszakokkal a bájos mesehősök segítségével! A legkisebbek számára fejlesztettük ezt a lapozót, hogy a kedves illusztrációk és szöveg segítségével könnyebben beszélgethessünk az évszakok váltakozásáról, az időjárásról.
3.19 €
Az "Anyám évszázada" különös nézőpontból állít emléket a 20. századnak: a múlt század fordulóján Budapesten letelepedett szerb család kivételes...
6.34 €
Vuk, a kisróka tavasszal jön a világra, és nem tudja még, hogy egyik évszak sem tart örökké. A melegre még nagyobb meleg jön, majd a fák lombja egyszer csak színt vált, és a zajongó természet lassan elcsendesedik: a nemrég még tarka színekben pompázó erdő és...
4.79 €
"Természetesnek vesszük, hogy a Bibliát a saját nyelvünkön olvashatjuk. Azonban ez nem mindig volt így. A magyar nép is csak a kereszténység felvétele után hosszú-hosszú idővel lapozhatta fel a bibliai könyveket. Még 1590-ben is csupán 800 példányban jelenhetett...
10.04 €