Erzsébet királyné - Brigitte Hamann,Maria Kajtár

19.35 €

"A császárné a legszebb asszony a világon" - írja Széchenyi István a naplójába, egy másik helyen pedig asszonyi angyalnak nevezi, aki a magyarság érdekeiért még felséges férjével is képes szembeszállni. Ez a két dolog, a csodálatos szépség és az őszinte magyarbarátság magyarázza, miért volt I. Ferenc József szomorú sorsú feleségének mindig is kultusza Magyarországon. Brigitte Hamann nem idealizálja hősnőjét, nem csak az elragadtatás szavait ismeri: Erzsébet nehezen kezelhető tulajdonságait sem próbálja leplezni. Emberközelbe hozza ezt a szabadságvágytól fűtött, az udvari etikett börtönében inkább csak vergődő, lázadó asszonyt, hatalmas képzeletvilágról árulkodó költészetét, tudásszomját, és mindeközben képet kapunk a tizenkilencedik század második felének társasági (és társadalmi) életéről, szépségápolási és gyermeknevelési praktikáiról, politikai mozgalmairól, a Monarchia boldog békeéveiről, valamint Erzsébetnek a magyar kiegyezésben játszott szerepéről. Érdekes portrét rajzol egy nem mindennapi egyéniségről a gondtalan bajorországi gyermekkortól a fényes bécsi napokon, a budai koronázás pompáján és a királyné nyugtalan világkóborlásain át egészen meggyilkolásáig.

Podobné produkty

Erzsébet királynénak a mai napig valóságos kultusza van Magyarországon. Hihetetlenül mély, maradandó emléket hagyott maga után. Megannyi viharon keresztül, idestova százötven éve még mindig él az emberek emlékezetében „Sisi”, és bár a legtöbben csak néhány...
6.52 €
Amióta 1952-ben, alig huszonöt esztendősen elfoglalta a trónt, II. Erzsébet királynő példátlan közfigyelem tárgya, de a csillogás és a szóbeszéd ködén át...
10.56 €
A királynő uralma 70 éven át tartott, és így Ő lett a leghosszabb ideig szolgáló brit uralkodó, és egyben a világ egyik leghíresebb asszonya. De milyen volt ő valójában? Ismerkedj meg élete lenyűgöző történetével! 2022-ben elérkezett a platinajubileuma, amellyel...
10.99 €
Az osztrák császárné és magyar királyné viharos életét bemutató könyv párhuzamos életrajzként ábrázolja, hogyan közeledik egymáshoz Andrássy Gyula ? a késobbi nagy szerelem ? és egy Luigi Lucheni nevu olasz anarchista merénylo ? a királyné gyilkosa ? sorsa...
4.51 €
Sztáray Irma grófnő, Erzsébet királyné udvarhölgye visszaemlékezésében csodálattal és odaadással idézi fel azt az ötévnyi szolgálatot, amelyet az érdekes, boldogtalan és irigyelt asszony mellett töltött. A királyné kíséretében volt akkor is, amikor 1898. szeptember...
11.26 €
Sztáray Irma grófnő, Erzsébet királyné udvarhölgye visszaemlékezésében csodálattal és odaadással idézi fel azt az ötévnyi szolgálatot, amelyet az érdekes,...
7.04 €
"Az első magyar nők, akik nem voltak királyok feleségei, mégis széles körben ismertté váltak, szent királylányok voltak. Erzsébet hercegnő, II. András király lánya volt az első és talán máig a legismertebb magyar nő. A korabeli házastársi és vallási alázat...
6.52 €
II. Erzsébet Nagy-Britanniában és az egész világon emberek milliói számára testesíti meg a monarchia eszméjét. Közel egy évszázadnyi világtörténelmet felölelő élete során megtapasztalhatta a második világháború és a koronavírus-járvány időszakát is. Uralkodása...
19.34 €
London, 1947. A várost emberemlékezet óta nem sújtotta ilyen kemény tél, a városlakók az éhezéssel küzdenek, az életet szigorú jegyrendszer szabályozza. A háború utáni Nagy-Britanniában az alig két évvel korábbi győzelem ellenére csöndes kétségbeesés uralkodik....
15.16 €