Erőss Zsolt - András Földes

7.3 €

A legnagyobb magyar hegymászó emlékére. Ahogy Erőss Zsolt élete, úgy életrajzi könyve sem szokványos. A történetekből megismerhetjük a hegymászó kalandjait Erdélytől a Himalájáig, az első sziklamászástól a tragédiával végződő legutolsó expedícióig. Az alpinizmus mellett feltárulnak előttünk Ázsia, Afrika és Dél-Amerika egzotikus vidékei, amelyek évtizedek alatt Erőss Zsolt második otthonává váltak. A könyv azonban akkor is lenyűgöző lenne, ha főszereplője ki sem lépett volna a kertjéből. Nem csak azt meséli el, hogyan hódította meg első magyarként a világ legmagasabb csúcsát, hanem azt is, miért nem esett kétségbe egyik lábának elvesztése után, és miért volt egyértelmű számára, hogy folytatnia kell a hegymászást. A neves alpinista kalandjait, életét olyan bölcs eltökéltség hajtotta, amely ötleteket adhat számunkra is, hogyan váltsuk valóra vágyainkat a Föld egy távoli pontján, vagy akár egészen közel. A regényes életrajz írója, Földes András amellett, hogy Erőss Zsolt barátja volt, hegymászó is. Elkísérte őt néhány expedíciójára, hogy belülről mutathassa meg ezt a félelmetes, ugyanakkor lenyűgöző világot. „Ez a derű, ez a megható és naiv elhivatottság volt az, ami népszerűvé tette jóval a hegymászók körein túl is. Megdöbbentem, amikor láttam, a városban járva nemcsak fiatalok, sportemberek ismerik fel, hanem idős asszonyok, öregurak is szorongatják a kezét. Sorsa már nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény. És mindezt hitelesebben közvetítette, mint egy délutáni szappanopera. Nem manír volt csendessége, és hogy közvetlenül, türelmesen viszonyult barátaihoz, hegymászótanítványaihoz, majd később rajongóihoz is. Előadásait ezrek látogatták, mert szavaiból nem saját nagyszerűségének tudata sugárzott, hanem a szeretet az iránt, aminek él. Nem gondolta, hogy valaha tett volna bármit, amivel a többiek fölé kerekedett. Egyszerűen csak élt. Tudta azt is, hogy az élethez hozzátartozik a halál, ezzel lesz kerek a történet. Így most csak annyi történt, hogy Erőss Zsolt teljessé tette életét, felmászott a hegyek közé, és tovább emelkedett a szokásosnál." - Földes András

Podobné produkty

Erőss Zsolt és Sterczer Hilda története akkor is magával ragad, ha még sosem másztunk a negyedik emeletnél magasabbra, de akkor is, ha már olvasztottunk liofilizálódott havat nyolcezer méteren. Mert ez a könyv nem (csak) a hegymászásról és a hegymászóknak szól....
11.29 €
Három földrész - három expedíció - három felejthetetlen élmény. A megmentett európai bölény birodalmából Thaiföld egzotikus nemzeti parkjain át Ausztrália esőerdeibe és sivatagjaiba kalauzolja el olvasóit a szerző. A színes útleírások nem nélkülözik a kalandokat...
12.74 €
"Mi történik velünk, miután meghalunk? A mennyország tényleg egy bolyhos felhőkön úszó hely, ahol angyalok és kerubok hárfáznak? A keresztény hit valóban csak arról szól, hogy bebiztosítsuk magunknak a helyet a mennyben még mielőtt földi életünk véget ér? James...
11.41 €
Miért növekszik robbanásszerűen a kreativitás egyes helyeken? Miért képesek a géniuszok olyan jól boldogulni rendetlenség és káosz közepette is? Tényleg séta közben...
10.65 €
"Az öngyilkos merénylő felrobbant kocsiját fotóztam Irakban. Az összegyűrt kasztni úgy ékelődött a falba, mintha köré építették volna a romokat. Egy rémült katona intett megálljt, majd magyarázat helyett rám szegezte a fegyverét." Földes András, az Index újságírója...
12.9 €
Jókainak egyik legnépszerűbb s egyben legvitatottabb regénye. Azok a remények, melyek a polgárosodásért küzdő magyarság legjobbjait fölvillanyozták, a regény megírásának idején szétfoszlani látszottak. A reménytelenségnek ebben az időszakában Jókai bizakodása...
0.99 €
A regény 1849 után játszódik. Főhőse egy reformer földesúr, aki javítani próbál jobbágyai életén. Ebből sem marad el a romantikus szerelem.
2.82 €
Jókainak egyik legnépszerűbb s egyben legvitatottabb regénye. Azok a remények, melyek a polgárosodásért küzdő magyarság legjobbjait fölvillanyozták, a regény megírásának...
1.07 €
Képzeld el, hogy haragszol a párodra, és ezt úgy tudod kifejezni, hogy ő is megérti, de nem úgy éli meg, hogy rátámadtál. Vagy ő tesz szemrehányást neked, és te megérted, mire van valóban szüksége, anélkül hogy belebetegednél. Szerinted sikerülhet? Létezik...
6.48 €