Erika néni és további felnőttmesék - Ádám Rényi

10.39 €

Rényi Ádám világának minden részlete és szereplője olyan ismerős lehet az olvasónak, hogy már-már gyanakodni kezd: az író belelát az életébe, sőt, akár legféltettebb titkaiba.A csomagküldő szolgálat meglepetései, a magasföldszinten lakó Hédi néni és Endre bácsi, az online társkeresőn megtalált Tökéletes Ő, a céges karácsonyi ajándékozás, a szülői értekezlet vagy a csupa-jóindulat barátnői pletykák valószínűleg egyikünk életéből sem hiányozhatnak. Igen ám, csakhogy Rényi Ádám gondoskodik róla, hogy az ismerős helyzetek és események jól bejáratott gépezetébe mindig bekerüljön egy homokszem, netán egy méretes kavics. Onnantól kezdve pedig feje tetejére áll a világ. És ha még csak a feje tetejére állna…Aki ismeri az Osztálytalálkozót és A bezzeggyereket, vagy látta az ezek alapján készült nagy sikerű színházi előadást, azt nem kell meggyőzni róla, miért érdemes kézbe venni az Erika nénit. Aki pedig csak most ismerkedik a szerző fanyar, kacagtató, groteszk, talányos világával, annak nem ígérhetünk mást, mint nevetést és könnyeket. (Itt-ott még egy kis vér is akad majd…)„Nehéz feladat szellemeset írni a szellemesről, groteszket a groteszkről, abszurdot az abszurdról, jót írni a jóról. De szerencsére nem írni kell róla, hanem el kell olvasni Rényi Ádám remekeit.” – Gálvölgyi János, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész„Izgalmas, meglepő fordulatokban gazdag, humoros szövegek Rényi Ádám novellái. A rövid, frappáns írásokban felbukkan múltunk és jelenünk, régi emlékek, meghatározó emberi kapcsolatok és egy kis magyar abszurd követik egymást könnyen és gyorsan olvasható formában. A gyakran elgondolkodtató, meglepő és néhol kacagtatóan vicces szövegek igazi kikapcsolódást jelentenek minden olvasónak. Vigyázat, nehéz letenni a kötetet!” – Berg Judit, József Attila-díjas író„SZERETEM! ” – Sándor Pál, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes és kiváló művész.„És Rényi Ádám harmadszor is megcsinálja! Nevettet, megríkat, felráz, megdöbbent, játszik az olvasóval, dobálja ide meg oda. Csak rá kell feküdni a hullámra és menni vele. Jó lesz! ” – Jakupcsek Gabriella, televíziós műsorvezető, író, újságíró

Podobné produkty

Rényi Ádám rövid és fordulatos novellái sokaknak szereztek vidám vagy éppen elérzékenyítő perceket az elmúlt években. Az Osztálytalálkozó és A bezzeggyerek után most végre itt a folytatás. Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a szerző harmadik kötete: Erika néni....
12.65 €
Kevesen tudják olyan hitelesen megszólaltatni az érzelmeknek azt a sokszínű elegyét, amelyet nap mint nap átélünk, mint Rényi Ádám, a "félperces" novellák immár többkötetes mestere. Hiszen ne is tagadjuk: hol ábrándos vágyakozásba merülünk, amikor a vakvéletlen...
14.06 €
Kevesen tudják olyan hitelesen megszólaltatni az érzelmeknek azt a sokszínű elegyét, amelyet nap mint nap átélünk, mint Rényi Ádám, a „félperces” novellák immár többkötetes mestere. Hiszen ne is tagadjuk: hol ábrándos vágyakozásba merülünk, amikor a vakvéletlen...
12.37 €
Hogyan maradhatunk életben, ha maga a halál keres fel minket otthonunkban? Mit tehetünk, ha egy reggel egy Kossuth-díjas színművész testében ébredünk? Mi lesz a sorsa a mesés afrikai örökségnek? Mi történik, ha egy idős hölgy élete alkonyán talál rá gyerekkori...
12.55 €
Hogyan maradhatunk életben, ha maga a halál keres fel minket otthonunkban?Mit tehetünk, ha egy reggel egy Kossuth-díjas színművész testében ébredünk?Mi lesz a sorsa a mesés afrikai örökségnek?Mi történik, ha egy idős hölgy élete alkonyán talál rá gyerekkori...
9.83 €
A tavasz a megújulás, az újjászületés, a remény és a szerelem évszaka. Szerzőink kellemes tavaszi hangulatot varázsolnak a kötet lapjaira, ám néhol megmutatja a szeszélyeit az időjárás, és izzani fognak a lapok a kezeink alatt. A kötet garantált kikapcsolódást...
12.65 €
"Szóval azt hitted, hogy már felnőtt vagy? Adj nekem pár percet, és elbeszélgethetünk róla." Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy mentesülünk a fiatalkori káosztól, és megállunk a saját lábunkon. De vajon tudjuk-e, kik vagyunk valójában, és sikerül-e megőriznünk...
19.7 €
Novellák -Szép Ernő (Huszt, 1884. június 30. – Budapest, 1953. október 2.) magyar költő, regényíró, újságíró, színpadi szerző, elbeszélő. Nevét ma egy drámaírói díj is viseli.
2.79 €
Laura Costellónak meglehetősen rossz napja van. Most bontotta fel az eljegyzését a gimis szerelmével, a szülei nem értik meg, a bérelt lakása leégett, és mindennek tetejébe még bőrig is ázott a Los Angelesben évezredenként egyszer előforduló zivatarban. Nemhogy...
9.01 €