Erdő van idebenn - Tóth Marcsi

10.98 €

Ahogy az Erdő van idebenn lapjain ismerőssé váló falu félúton van Eger és Ózd között, úgy találja meg a helyét Tóth Marcsi bemutatkozó könyve a novelláskötet és a regény között - és nem csupán megtalálja, hanem be is lakja ezt a sejtelmekkel és babonákkal teli teret. Az egymással összefüggő történetek a kilencvenes évek első felében indulnak, hogy a következő tizen-egynéhány esztendőben nyomon kövessük az itt lakók életét. Azokét, akik eleve itt voltak és mindig is itt lesznek, és azokét, akik idekerültek, és egyszer talán el is hagyhatják ezt a furcsán otthonos világot. A 44 éves Mara a teljes anyagi összeomlás szélén, egy kudarccal végződő házasságból érkezik a faluba 15 éves lányával, hogy barátnője, Dijanka panziójában dolgozva kezdjen új életet. Neki is van egy lánya, Lotti. Míg ő haragban van a világgal, addig Kismara inkább megérteni próbálja. Mellettük és rajtuk keresztül ismerjük meg a többieket: álmaikat és félelmeiket, saját beszédüket és közös titkaikat. Amiből rengeteg van. Akárcsak rejtekútból és útvesztőből. Erre utal a könyv címe is: az erdő konkrét helyszín, körülöleli, védi és zárja a falut, és egyszersmind az elbeszélésciklus, a körkörösség, az időtlenség metaforája.

Podobné produkty

Erdélybe indulva mindig örömmel kelek útra, majd fájó szívvel jövök vissza, mert az ottlét sosem elég. Örökké akad még egy város, amit be akarok járni, még egy falu, ahol megaludnék, és természetesen még egy étel, amit kóstolni vágyok. Idővel gyűjtögetni kezdtem,...
18 €
Rigó Máté kötete az első világháború, Trianon és az impériumváltások történetét nem elsősorban a diplomácia, a hadseregek vagy a nemzeti sérelmek felől közelíti meg, hanem a gazdasági elit, a vállalkozások és az üzleti túlélés nézőpontjából. A könyv központi...
18.31 €
Autorka vkladá výrazovo i obsahovo hutné kamienky do mozaiky individuálnych a kolektívnych identít. V každom z nich poeticky úsporne poukazuje na to, na čo spoločenské vedy potrebujú nepomerne viac slov: na rozmanitosť a protirečivosť identity ako jednej z...
4.5 €
Jesús Martín-Fernández, az "érzelmek sebésze" alig múlt harmincéves, amikor orvostörténelmet írt azzal, hogy éber pácienseken végzett agyműtétei során egy speciális, MI-alapú tesztet alkalmazott, hogy megőrizze betegei érzelmeit. Ebben az egyedülálló sebésznaplóban...
16.9 €
Küzdesz azért, hogy koncentrálj egy zavart világban? Túlterheltnek érzi magát a struktúra hiánya és az alacsony motiváció miatt? Gyakorlati gondolkodásmódot keres a fegyelem és a hosszú távú teljesítmény fokozására?Ez a könyv az Ön taktikai terve a sztoikus...
10.68 €
Level up your LEGO® Minecraft® models with more than 50 building ideas! Use your LEGO collection to bring your Minecraft builds to life. Inspire budding builders to design a diamond sword, build a busy biome, make a micro mob, create a creeper house, and much...
13.95 €
Amikor Paul, a híres francia festőművész 2000-ben megérkezik a tunéziai Kerkennára, a sziget a szépségre és nyugalomra vágyók igazi paradicsoma. Beköltözik egy tengerparti házba, és szoros barátságot köt a halász Farhattal és családjával, különösen a két gyerekkel....
12.5 €
Ilyen egyszerű - és milyen érdekes! A LÜK sorozat izgalmas felfedező utakra hívogatja a legkisebbeket is! Ez a füzet -az egyszerű szabályok szemléltetése után- játékosan fejlesztő, fokozatosan nehezedő feladatokkal gazdagítja a kicsinyek szókincsét, serkentve...
1.88 €
" Azt hiszem, hogy a boldogság megszerzésének titka nem más, mint gyakorlatszerűen felismerni a mindennapok örömeit, a legkisebbeket is. Csiszolgatni az érzékünket, amellyel észrevesszük a Jót a legapróbb történésekben is. A gyakorlat teszi a mestert. A gasztronómia...
27.89 €