Erdély - Tündérkert - Zsigmond Móricz

2.51 €

A ?Tündérkert 1921-ben jelent meg először, s a harmadik kötet 1934-ben. Százszámra olvasta hozzá a forrásmunkákat, s könyvtárnyi kötetet gyűjtött belőlük. Hiteles történelmi regény is lett, amelynek egyes mozzanatait a történészek „ tényanyagként” használják. Pedig a „feltámasztott” történelmi személyek, akiknek még „tüdeje, mája” is hitelesnek hatott, ugyanakkor önmagára és barátaira, ismerőseire is emlékeztettek:A tündérkert Báthory Gáborában, a „halálba farsangoló” fejedelemben kritikusai Adyt vélték felismerni, a forradalmi gondolkodót, a váteszt, s a mellette megjelenő Bethlen Gábor figurájában önvallomást láttak, „akinek Báthory az eszményképe, de aki a kisemberek, parasztok, kereskedők számára csinál egy boldog zümmögésű kaptárt Erdélyből” – olvashatjuk Németh Lászlótól.Harc, szerelmi tobzódás, kiszámíthatatlan indulatok, okos, messzire világító tervek s az élvezeteken kibicsaklott törekvések, az élettől kicsikart örömök és bűnhődések, meghunyászkodó, alamuszi megalázkodások és kegyetlen-keménye vívódások, árulások regénye a Tündérkert, amelyben a XVII. század elejének (1608-1613) erdélyi élete elevenedik meg.

Podobné produkty

Tündérkert egykor termett virágait és friss, új hajtásait gyűjti egy csokorba a kötet, melyben Benedek Elek és Áprily Lajos költeményeitől Egyed Emese és László Noémi kortárs lírájáig időrendben képviselteti magát az erdélyi költők színe-java. A köze l ötven...
8.63 €
Csenge nagyon szereti a tündéreket, ezért az anyukájával készítenek egy tündérkertet. A kislány azt kívánja, hogy igazi tündérek költözzenek bele. És láss csodát, teljesül a kívánsága, három tündér kötözik be hozzájuk: Levendula, Menta és Akác.
3.35 €
Az a baaaj.... ... hogy Kiki nem szeret kirándulni. És hogy anya mindig sokat dolgozik. És hogy a nagyi háza teli van pókokkal. És még annyi minden más is! Még szerencse, hogy Keri, a varázslatos tündérkeresztanya csak pördül, fordul és dalolni kezd, és máris...
11.26 €
„Budapest tündérkertje! Egy darab a paradicsomból - az édenkert tiltott fája nélkül" - írta Jókai Mór a Margit-szigetről, a főváros különleges védelmet élvező zöld tüdejéről, amelyet hívtak már Nyulak szigetének, Urak szigetének, Budai-szigetnek is. Deák Judit...
7.88 €
Csenge nagyon szereti a tündéreket, ezért az anyukájával készítenek egy tündérkertet. A kislány azt kívánja, hogy igazi tündérek költözzenek bele. És láss csodát, teljesül a kívánsága, három tündér kötözik be hozzájuk: Levendula, Menta és Akác.
3.63 €
"Budapest tündérkertje! Egy darab a paradicsomból - az édenkert tiltott fája nélkül" - írta Jókai Mór a Margit-szigetről, a főváros különleges védelmet élvező zöld tüdejéről, amelyet hívtak már Nyulak szigetének, Urak szigetének, Budai-szigetnek is. Deák Judit...
11.26 €
Aurelia hercegnő egy gonosz varázs hatása alá került, és egyszerűen nem ébred fel. Vajon Delphie és a hercegnő tündérkeresztanyja, Lila megtalálják a herceget, aki megtörheti a varázslatot vagy Bűbájföldjén mindenki örökre elalszik?
6.73 €
Ismerd meg Tündérkét, akivel biztosan az első perctől kezdve a legjobb barátnők lesztek! Engedd szabadon a fantáziád és rajzolgasd végig ezt az izgalmas feladatokkal teli füzetet! Ráadásként több mint 100 varázslatos matricát ragaszthatsz kedvedre!
2.81 €
Effy-t, az építészhallgatót sok mindennek nevezték már: hazugnak, cédának, problémás fiatal nőnek, de ő mindenekelőtt túlélő. Amikor megpillant egy pályázati hirdetést kedvenc írója, Emyrs Myrddin családi birtokának megtervezésére, biztos benne, hogy ez a végzete....
14.03 €