Ma Magyarországon az 1657. év talán még az érettségizett olvasók számára is csupán egy - a szinte biztosan feledésre ítélt - sok-sok évszám közül a középiskolai tankönyvekből. Az Erdély múltjában tájékozottabb olvasók - és mindenekelőtt az erdélyi és partiumi magyarság - számára ugyanis ez az évszám alighanem az Erdélyi Fejedelemség történetének egyik legnagyobb jelentőségű dátuma: az ebben az évben lejátszódó tragikus eseményeket Csorba Dávid történész joggal nevezte az "erdélyi fejedelemség Mohácsának". A korabeli értelmezések szerint az erdélyi hadsereg ez évi lengyelországi fogságba esése nyitotta meg - s ikonikus módon meg is jelölte - az 1657-1662 közötti időszakot. Ezzel kezdődött Erdély ""fatális"" éveinek sora, amikor öt év alatt öt fejedelem került trónra, s közülük három is erőszakos halállal hunyt el. Az utókor szemében ezzel az évvel vette kezdetét Erdély ""haldoklása"", amikor rövid idő alatt nem maradt talpalatnyi föld sem az országban, amit ne pusztított volna el módszeresen az ellenség. Elveszett a fejedelemség területének közel ötöd része, s ez volt az az idő, amikor több százezres nagyságrendben hurcolhatták rabságba a fejedelemség alattvalóit. Így ez a rövid időszak alighanem maradandó demográfia nyomokat hagyott a Kárpát-medencei magyarság történetében. B. Szabó János történész a nagy sikerű A tatárjárás, A mohácsi csata és a Háborúban Bizánccal után ismét egy, a magyarság históriáját alapjaiban befolyásoló eseménysort vizsgál meg a tőle megszokott alapossággal, mindig a tényekhez ragaszkodva, újszerű felfogásban.