?Most egy országgal odább. Lépjünk elobbre egy országgal és hátrább négy esztendovel. Erdélyben vagyunk. 1662 az év. Egy egyszeru nemesi lak áll elottünk Ebesfalva aljában, szinte legutolsó ház a helységben. Az épület inkább hasznosság, mint regényesség nézetei szerint van építve, minden célra külön épület, alakra, minoségre, elhelyezésre. Kétoldalt ólak, aklok, kocsiszínek, kobol, vályogból vagy keményfa deszkából, ketrecek, szárnyas állatok számára, nyitott csurök, zsúppal fedve, s ,nagy teteju birkarekeszek, hátul gyümölcskert, melybol egy méhes félszeg teteje látszik ki, s a széles udvar közepén a fehérre meszelt lakóépület, félszárnyra építve, elotte árnyékos diófák, melyek alatt malomkobol hevenyészett gömbölyu asztal áll. A lakóudvar kokerítéssel van elválasztva a széruskerttol, melyben hegyesre rakott boglyák, megkezdett szénakazalok, s roppant nagyságú asztagok láthatók, miknek búbjáról kellemetlenül kiáltoz egy fölröppent páva. Este van, a béresek hazatakarodtak, az ökröket kifogták a széles társzekerek mellol, melyek érett tengerivel rakottan tértek haza, a juhnyáj kolompolva jön meg a legelorol, a sertések végig röfögve az úton, vágtatnak be a nyitott kapun egyenesen futva vályúikhoz, a kakasok civakodnak a nagy diófákon, hova már naplementekor elültek, a távolban hallik az estharangszó, még távolabb a kútra járó falusi lyányok éneke, a béresek marháik után látnak, ki egy nagy nyaláb friss kaszált muhart hoz, ki meg nagy sajtárban hozza a már kifejt, habzó, illatozó sárgafehér bivalytejet. A konyhából kivilágít a lobogó tuz, melyre pirospozsgás lyány tart egy nagy serpenyot, a jó, rántásillat messzire elérzik??