Erdély 1918-1919-ben - Ernő Raffay

12.87 €

"Majdnem 40 év után úgy látom, hogy az Erdély 1918-1919-ben című könyvem az utolsó hazai kommunista évtizedben úttörő kötet volt, témaválasztása miatt a hazai történetírásban, valamint az idegen megszállás alatt élni kényszerülő magyarok sorsával kapcsolatos tudományos kutatásban is. S még egy utolsó, nem kevésbé fontos szempont: sajnos, e könyvem most is időszerű, ugyanis Erdély még mindig román megszállás alatt van, s a mindenkori román kormányok legalább akkora intenzitással nyomják el, soviniszta intézkedésekkel keserítik meg a még ott élő magyarok életét, mint a szintén soviniszta kommunizmus alatt. Amikor e könyvet írtam, azt hittem, hogy nemsokára fölbomlik a hazugsággal és nemzetközi megtévesztéssel, s végül (1918-1919-ben, majd 1944-1945-ben) árulással és fegyverrel összeollózott Nagy-Románia. Ez előbb-utóbb bekövetkezik, azonban addig még nagy küzdelmek várnak a Juhász Gyula által "világ árvájának" nevezett magyarságra. Most könyvem harmadik kiadását tartja a kezében az Olvasó. Úgy tűnik számomra - "tűntén az ifjú láznak" -, hogy nemcsak a könyveknek, hanem a történészeknek is megvan a maguk sorsa: 29 éves kezdőként kezdtem írni e könyvet, s most, éppen betöltve a 70. évet, kerül a könyvesboltokba tanulmányaim legújabb kiadása." Raffay Ernő

Podobné produkty

E forrásközlés középpontjában az erdélyi kérdés áll. A kötet elsődleges célja az, hogy a magyar olvasó előtt mindeddig ismeretlen dokumentumok segítségével bemutassa Románia Erdély megszerzéséért 1918-1920 között vívott küzdelmét, ez irányú politikai, diplomáciai...
7.98 €
Az első világháborút követő hónapokban Közép- és Kelet-Európa politikai térképe gyökeresen átalakult. Az átalakulás egyik legfontosabb eleme az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország darabokra hullása-szaggatása volt. A történeti Erdély,...
9.27 €
Az első világháborút követő hónapokban Közép- és Kelet-Európa politikai térképe gyökeresen átalakult. Az átalakulás egyik legfontosabb eleme az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország darabokra hullása-szaggatása volt. A történeti Erdély,...
9.27 €
Oranžové šťastie pomaranča ponúka pohľad na život, ktorý sa žije s radosťou a teší sa z každodenných maličkostí. Básne sú doplnené fotografiami a maľbami.
5.5 €
"A korszak - amelynek katonai történetét vázolni óhajtjuk - a nemzet életének hanyatló korszaka volt. Évszázadok óta hanyatlóban volt a nemzet biológiai életereje és már megközelítette a nemzethalál határát. Hanyatlóban volt a magyar nép asszimiláló képessége,...
38.08 €
Amikor a reneszánsz fénykorának három legnagyobb alakját sorolják fel, Leonardo da Vinci és Michelangelo után hagyományosan Raffaello következik, a grácia és a harmónia eszményi mestere. Különösen azért magasztalják, mert a legkomplexebb narratívákat és filozófiai...
10.77 €
Historický román o složitých vztazích René Descarta s královnou Kristýnou a princeznou Alžbětou Falckou ve formě dopisů, skutečných i fiktivních, které si protagonisté vyměňují s různými osobami. Pravda a fikce se tak neoddělitelně prolínají a čtenáři se nabízí...
19.14 €
While staying on theoretical ground, this is a very practical guide to the basic forms and shapes in architectural planning and design. The book is foremost a visual guide. The author presents sixty different basic architectural forms with both a schematic...
15.5 €
About the AuthorRaffaele Torella is Professor of Sanskrit at University of Rome “Sapienza”, where he has also taught for long Indian Philosophy and Religion, and Indology. Dr. Bettina Bäumer, Indologist from Austria and Professor of Religious Studies (Visiting...
11.34 €