Engedj el - Gayle Formanová

12.46 €

Ebben a regényben, amellyel Gayle Forman bemutatkozik a felnőtt olvasóközönségnek, a rá jellemző humorral és emberismerettel arról mesél, hogy néha el kell hagynunk az otthonunkat azért, hogy ismét megtalálhassuk. Mindazoknak a nőknek, akik valaha is álmodtak arról, hogy hazafelé elhúznak a lehajtó mellett, és nem loholnak haza vacsorát főzni, mindazoknak, akik elképzelték már, hogy felszállnak egy vonatra, és elmennek egy olyan helyre, ahol senki sem követel örökös odafigyelést, bemutatjuk Maribeth Kleint, a meghajszolt dolgozó anyát, aki olyan lelkiismeretesen gondoskodik a férjéről és az ikreiről, hogy még azt sem veszi észre, amikor szívrohamot kap. Ám, amikor megdöbbenésére azt kell tapasztalnia, hogy lábadozása teher azoknak, akik eddig mindenben rá támaszkodtak, Maribeth megteszi az elképzelhetetlent: becsomagol és elmegy. De mint ez oly gyakran megtörténik, amint eljutunk oda, ahova menni szeretnénk, egészen más szemszögből látjuk az életünket. Távol a család és a foglalkozás állandó elvárásaitól, és a felszabadító új barátságoknak köszönhetően Maribeth végre veszi a bátorságot azoknak a rejtélyeknek a megismeréséhez, amelyeket mindeddig titkolt szerettei és önmaga elől. Az ENGEDJ EL nagyszívű, csetlő-botló, fejlődni és megbocsátani tudó alakjai arra tanítanak, hogyan számoljunk le a félelmeinkkel. Gayle Forman, az emberi természet nagy ismerője szembenéz a modern anyaság ellentmondásaival.

Podobné produkty

Mindazoknak a nőknek, akik valaha is álmodtak arról, hogy hazafelé elhúznak a lehajtó mellett, és nem loholnak haza vacsorát főzni, mindazoknak, akik elképzelték már, hogy felszállnak...
8.42 €
This title is soon to be a major film starring Chole Grace Moretz. 'Just listen,' Adam says with a voice that sounds like shrapnel.' I open my eyes wide now. I sit up as much as I can. And I listen. 'Stay,' he says. Everybody has to make choices. Some might...
12.95 €
A special anniversary edition of Gayle Forman's breakout bestseller,If I Stay, in a brand new look and with an additional chapter to Mia's story! Everything can change in an instant. For Mia, the day started like any other, surrounded by a loving family, an...
9.95 €
A brand-new, heartwrenching novel from the bestselling author of If I Stay, Gayle Forman This characteristically powerful novel follows eighteen-year-old Cody Reynolds in the months following her best friend's shocking suicide. As Cody numbly searches for answers...
10.5 €
Přemýšleli jste někdy nad tím, že byste namísto každodenních povinností odjeli pátrat po své rodinné historii? Snili jste někdy o tom, že byste nastoupili do vlaku jedoucího kamkoliv, kde nikdo nevyžaduje vaši neustálou pozornost? Pro Maribeth Kleinovou, úspěšnou...
4.57 €
It's every woman's fantasy: to pack a bag and leave everything behind. Meet Maribeth Klein, a harried working mother who is so busy taking care of her husband and twins that she doesn’t even realise that she has had a heart attack. But her recuperation seems...
12.5 €
Amikor kinyitja a szemét, Willem nem tudja, hol van - Prágában? Dubrovnikban? Vagy visszakerült Amszterdamba? Annyit tud, hogy ismét egyedül van, és meg kell találnia egy lányt, akinek Lulu a neve, és akivel egy varázslatos napot töltött Párizsban. Volt abban...
10.68 €
From the author of the international bestseller, IF I STAY, now a major film starring Chloe Grace Moretz. When sheltered American good girl Allyson "LuLu" Healey first meets laid-back Dutch actor Willem De Ruiter at an underground performance of Twelfth Night...
10.5 €
Codyt óriási megrázkódtatás éri, amikor a legjobb barátnője, Meg öngyilkosságot követ el egy motelszobában. Mindent megosztott Meggel, és Meg is vele - hogy tehetett ilyet minden előzetes figyelmeztetés nélkül? Amikor Cody elutazik az egyetemi város ba, ahol...
10.67 €