Engedetlen hősök - Ben Macintyre

13.8 €

1941 nyarán, az észak-afrikai Nyugati-sivatagban vívott háború tetőfokán egy unatkozó és különc természetű fiatal tiszt, David Stirling forradalmian újszerű és egyben minden szabálynak fittyet hányó tervvel állt elő: egy kicsi, titokban tevékenykedő egységével, amely óriási felfordulást okozhatna az ellenséges vonalak mögött.Bár az elképzelése heves ellenállásba ütközött, Winston Churchill személyesen engedélyezte Stirlingnek, hogy az egységébe fogadja a legkeményebbb, legokosabb és legkönyörtelenebb katonákat, akiket csak talált. Így született meg a világ leghíresebb és legtitokzatosabb katonai szervezete, az SAS.75 évnek kellett eltelnie, míg az SAS végül úgy döntött, elmeséli hihetetlen történetét, Első ízben nyitotta meg titkos archívumát, teljes hozzáférést adva az elismert történész Ben Macintyre-nek az addig soha nem látott jelentésekhez, feljegyzésekhez, naplókhoz, levelekhez, térképekhez és fényképekhez, sőt arra is engedélyt kapott, hogy korlátozások nélkül készítsen interjúkat az eredeti SAS még életben lévő tagjaival, illetve az őket jól ismerő személyekkel.A szerző és az SAS együttműködésének eredménye ez a könyv: a rettenthetetlenség és a hősiesség - valamint a meggondolatlanság és a tragédiák - lelkesítő története.A könyv alapján a BBC készített nagy sikerű tv-sorozatot, ami Magyarországon is elérhető az HBO Max-on.

Podobné produkty

1941 nyarán, az észak-afrikai Nyugati-sivatagban vívott háború tetőfokán egy unatkozó és különc természetű fiatal tiszt, David Stirling forradalmian újszerű és egyben minden szabálynak fittyet hányó tervvel állt elő: egy kicsi, titokban tevékenykedő egységével,...
19.69 €
A Ricofeld a hajógyárban, a személyzete pedig a Merratin-sziget bázisán tölti kényszerpihenőjét, amíg az anyahajó ismét képes lesz ellátni a feladatát. Dion csak lopva térhet vissza a megszokott szerszámai és gépei közé, és még lazsálni sem hagyják. Kezdetét...
4.76 €
A polgári engedetlenség: ellenállás a törvényes renddel szemben, a közösség érdekében, erkölcsi megfontolásból, nyilvánosan, erőszakmentesen és vállalva a jogi következményeket. A polgári engedetlenség rámutat a jogrendnek vagy a politikai/gazdasági hatalom...
5.07 €
Heng Lee hirtelen nagyon furcsán kezdi érezni magát, így felkeresi a helyi sámánnőt, történetesen a nagynénjét. Aki néhány vizsgálat elvégzése után úgy ítéli, hogy Hengnek nincs vére. De hogy fogja ezt előadni a családjának és mihez fognak ezzel kezdeni?Heng...
5.25 €
Csak a bátorságra van szükséged, hogy meghallgasd önmagad.A legtöbb ember nem tudatosan választ olyan életet, amely nem érzi a sajátjának. Lassan sodródik bele, elvárások formálják, félelem tartja fenn, és olyan logika igazolja, amely kívülről ésszerűnek tűnik,...
4.76 €
A náci Németország mélyén, egy hegytetőn álló zordon lovagvárban brit katonatisztek kutyaszorítóba került csapata azzal tölti a második világháborús hadifogságát, hogy szökni próbál német fogvatartóik markából – nagyjából így szól Colditz hetven éve kikezdhetetlen...
13.8 €
A náci Németország mélyén, egy hegytetőn álló zordon lovagvárban brit katonatisztek kutyaszorítóba került csapata azzal tölti a második világháborús hadifogságát, hogy szökni próbál német fogvatartóik markából – nagyjából így szól Colditz hetven éve kikezdhetetlen...
19.69 €
1985 egyik meleg júliusi estéjén középkorú férfi állt Moszkva szívében, egy nyüzsgő sugárúton a járdán, kezében műanyag bevásárlószatyorral. Szürke öltönyében, nyakkendőjével pont úgy nézett ki, mint bármely más szovjet ember. Egyedül a szatyor volt kissé gyanús,...
7.86 €
The incredible story of the greatest female spy in history, from one of Britain's most acclaimed historians - available for pre-order now In a quiet English village in 1942, an elegant housewife emerged from her cottage to go on her usual bike ride. A devoted...
18.5 €