Energia, civilizáció, szintézisigény - István Szergényi

12.5 €

Az energiáról gondolkodni - szerteágazó hatása miatt - globális rálátást indokolna, nem csupán a természettudományok és a technológia szempontjából, hanem geopolitikailag is, továbbá az emberi tudás és viselkedés, valamint a világ sok más problémájának ismeretét. A témakör megkívánná, hogy a közvélemény, főként pedig a döntéshozók megismerjék és megértsék az energia fontosabb összefüggéseit - írja bevezetőjében a szerző. Szergényi István, a kiváló energetikai szakember szíve utolsó dobbanásáig a magyar energiapolitika szüntelen jobbítását kívánta szolgálni. Eközben tudományos érdeklődése és irodalmi tevékenysége egyre inkább kiterjedt a rendszerezés, a mind bonyolultabb világenergetika megértése, valamint a szintézis keresésének irányába. Ebben a témakörben alkotott maradandót, a könyv olvasója e munka eredményeit ismerheti meg. Dr. Szergényi István (1933-2014) a kémiai tudományok kandidátusa PhD fokozatot szerzett vegyészmérnök, valamint a BME tiszteletbeli tanára volt. A '90-es évek első felében az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Energiastratégiai Főosztályát vezette. Több mint száz szakmai publikációt jegyzett. MTA-bizottságok tagjaként és az ENSZ EGB Energia Bizottságának elnökeként is dolgozott.

Podobné produkty

Az új dimenzió nyílt a holisztikus gyógyításban, ezáltal a színterápia egy erős technikát kínál arra, hogy hogyan gyógyítsuk az egyén felbillent egyensúlyát és erősítsük az immunrendszerét. Kombinálva az aura hangolási kromaterápiát, a hozzáillő hangokkal és...
8.08 €
Aki nem tudja, honnan jött, az azt sem tudja, hová megy. A sztyeppei lovasnomád népek családjába tartozó magyarság két évezredes kulturális és etnikai közösségben a lovasnépekkel a sztyeppei civilizáció részese volt; nyelvünk ősi rokonainak közösségeitől távol,...
3.66 €
A méhészkedés divatba jött, mert remek kikapcsolódást jelent a hétköznapokban. Kalandra fel, fedezzük fel a kaptárt, és a méhek rendkívül izgalmas világát! Ismerjük meg a méhészeti év legfontosabb munkafolyamatait, és már az első nyáron termeljünk finom, saját...
10.7 €
"A szókártyákkal való tanulás folyamán szert tehet 20 témakör - ezen belül jó néhány beszélt nyelvi fordulat - alapos ismeretére, így a felsőfokú nyelvvizsga aligha lehet probléma. A szókártyákon a címszó kihagyásával is megtalálható a példamondat: a szókincsfejlesztés...
15.29 €
Táto príručka je napísaná systémom jedna strana anglický text – druhá, protiľahlá strana slovenský preklad. Prináša obrovské množstvo informácií o Veľkej Británii, spätých s jej minulosťou i súčasnosťou. Spracúva široký okruh najdôležitejších tém: Spojené kráľovstvo,...
9.13 €
Aligha van sürgetőbb feladat, mint úgy megújítani a középiskolai irodalomoktatás tematikai, szerkezeti és módszertani összetevőit, hogy azokat összehangoljuk az új irodalomtudományi szemléleti formákkal, szövegelemző gyakorlatokkal és a közoktatásban az elmúlt...
11.24 €
Ez a könyv nem vezetőknek írt sikertanácsadó. Nem hiszek abban, hogy elég elolvasni egy kiadványt ahhoz, hogy elmondhassuk, már tudunk mindent, és abban főleg nem hiszek, hogy mások tanácsai sikeressé tehetnek bárkit is. Engem a tények és a kérdésekre adható...
13.8 €
'Punctuation is not only an important part of our language code; an advanced system of punctuation has been a driving force in our entire Western Civilisation. Nothing less.' With the invention of printing, reading books moved from being an act only performed...
11.5 €
Keď sa praľudia začali zoskupovať do komunít, vznikli prvé civilizácie. Ako pravekí ľudia vytvárali skupiny, obrábanie pôdy, chov zvierat i obrana sa pre nich stali jednoduchšími. V stredoveku sa na území Číny, Európy a Blízkeho východu vytvorili vyspelé civilizácie,...
5.9 €