Emberölésért nem, de később ártatlanul halálra ítélték az Akasztottak balladája költőjét, François Villont. Önhibáján kívül vált gyilkossá, menlevelet kapott a királytól, így elkerülte a kötelet. Másodszor is felmentették, de ekkor száműzték Párizsból. Hihető-e, amit Villon állít, hogy szerelmi csalódása miatt menekült el Párizsból, vagy azért tűnt el, mert társaival kirabolta a navarrai kollégiumot és nem várta meg a leleplezést? Miért vettette börtönbe Orléans püspöke? A költő elcsábította unokahúgát, vagy ellopott a templomból egy ereklyét? Tagja volt-e a Kagylósok elnevezésű bűnbandának, ahogyan azt több életrajzírója állítja? Kevéssel azután halt meg, hogy 1463. január 5-én kitiltották Párizsból, avagy higgyük el François Rabelais-nak, hogy Villon öreg napjait Saint-Maixent-­ben töltötte, ahol színjátékokat rendezett? Barátai közül, akik vele együtt kocsmák, bordélyházak törzsvendégei voltak, nem egy akasztófán végezte, és olyan is akadt, akit hamis pénz gyártása miatt a középkori törvények alapján elevenen megfőztek. Villon kortársai pontosan tudták, kik azok az örökösök, akiknek nem létező vagyonából hagyatékozott verseiben, ám nem árt, ha a mai olvasó számára ezek kilétét felfedjük. Csakúgy, mint azokat a hatásokat, amelyek a Rózsa­regény és Rutebeuf vagy Eustache Deschamps révén érték. Azok, akik Faludy György Villon-átköltéseiből ismerték és szerették meg François Villont, bizonyára meglepődve olvassák, hogy – ahogyan maga Faludy mondja – a Nagy Testamentumból mindössze két sor Villoné, a többit a fordító saját költeményeinek tekinti. De nem ez a legfőbb baj az átköltésekkel, hanem az, hogy Faludy meghamisítja az eredeti versek tartalmát és formáját, így torz képet ad Villon életéről és költészetéről. A kötet tanulmányai a fenti kérdések és problémák körüljárásával próbálják közelebb hozni az olvasóhoz a már életében legendává vált Villont.