Emlékfestés - Adrienn Vadadi

9.29 €

Noa a harmincas évei derekán járó sikeres, gyönyörű festőnő elakadt az életével. Rendre kilép a kapcsolataiból néhány hét vagy néhány hónap után, pedig semmi másra nem vágyik jobban, mint hogy az igaz szerelmen keresztül megtalálja a boldogságot. Amikor már festeni is képtelen, pszichológushoz fordul, ahol kiderül: Noa gyermekkorát súlyos trauma terheli, és amíg ezzel nem néz szembe, amíg ezt nem dolgozza fel, addig esélye sem lehet a továbblépésre. Miközben az apjával kapcsolatos emlékein dolgozik, barátnője, Judit tanácsára beiratkozik egy önismereti tréningre, ahol találkozik egy fiúval. Noa az első perctől kezdve úgy érzi, régóta ismerik egymást. A fiú nemcsak a szerelem addig soha át nem élt élményével ajándékozza meg, hanem Noa múltjának feltárásában is különös szerepet kap. Az igazi feladvány azonban csak ekkor következik: vajon hosszabb távon is együtt tudnak maradni? „Máskor, ha szerelembe esett, hatalmába kerítették az ábrándjai. Elképzelte, hogyan fog majd köszönni, ha legközelebb találkozik a fiúval, milyen lesz az első csók, hogyan hajtja majd a fejét a srác ölébe egy könyvvel vasárnap délutánonként, hogyan futnak a zebrákon versenyt, hogyan ébreszti fel szerelmét az éjszaka közepén, mert rosszat álmodott, hogyan sírja ki magát a mellkasán, hogyan, hogyan, hogyan. És ha aztán mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy Noa előre elképzelte, kiábrándult volt, és csalódott. De most nem akart az önbecsapás hibájába esni. Nem akart semmit sem előre elképzelni. Ha megfordult a fejében, hogy milyen lesz újra találkozni Rammal, azt mondta magában, "stop", és a gondolat úgy, ahogy jött, távozott. Még arra sem akart választ adni magának, hogy szerelmes-e. Pedig olyat, mint a táncszerdán, még soha, de soha nem érzett. Máskor, ha szerelmesnek érezte magát, azonnal meg akarta szerezni a férfit. Birtokolni akarta kívül-belül, elcsavarni a fejét, érezni az ízét, a szagát, a bőrét, de ez most más volt. Egészen más.” 

Podobné produkty

Noa a harmincas évei derekán járó sikeres, gyönyörű festőnő elakadt az életével. Rendre kilép a kapcsolataiból néhány hét vagy néhány hónap után, pedig semmi másra nem vágyik jobban, mint hogy az igaz szerelmen keresztül megtalálja a boldogságot. Amikor már...
13.24 €
Az Arthur C. Clarke-díj nyertes, elsöprő sikerű Az idő gyermekeit folytatóregényAdrian Tchaikovsky nemzedékeken, fajokon, évezredeken és galaxisokon átnyúló sci-fi sorozatának harmadik kötete. Az emberiség egykor hatalmas birodalma elbukott, maga a Föld is...
11.25 €
Vadadi Adrienn kicsike meséi a legkisebbek hétköznapjait barangolják be a mackócsalád tavaszi ébredésétől téli elalvásáig, Egri Mónika gyönyörű rajzaival kísérve. Kicsimackónak nagyon jó sora van! Nincs más dolga, csak - ami minden kisgyereknek - felfedezni...
11.24 €
Ákos nemrég kezdte az óvodát. Azonban hiába aranyos az óvó néni és a gyerekek, csak nem akar egyedül bemenni a csoportszobába. Amikor anyukája egyedül hagyja, senkivel sem játszik, egész nap szomorkodik - és persze az elalvás sem megy könnyen. De játékkal és...
8.42 €
Lea, Peti, Maja, Ákos, Dorci, Dani: a nagy ovisok iskolába mennek! Persze vannak új gyerekek is: a mindentudó Eszti, az icipici Fülöp, Árpi, az álmodozó, Soma, a vagány. Ki félénken lépte át az iskola küszöbét, mint Maja, ki maga­biztosan, mint Lea, de egy...
16.1 €
Szille kilencéves, és nem érzi jól magát a bőrében. Sejti, hogy a családjában valami súlyos titok lappang... Még szeretett nagypapája is, aki olyan szépeket mesél Valaholról, elhallgat előle valamit. Dió Valaholban él, a lelkek hazájában, de sehogy sem találja...
9.83 €
Málna és Misi ikrek: mindent, mindig együtt csinálnak. Együtt játszanak, bolondoznak és vitatkoznak egész nap, együtt alszanak el, és persze együtt mennek óvodába. Csakhogy az óvodában nagyon sok gyerek van! Mindkettőjüknek meg kell tapasztalni, hogy a másiknak...
9 €
Lea, Peti, Maja, Ákos, Dorci, Dani: a nagy ovisok iskolába mennek! Persze vannak új gyerekek is: a mindentudó Eszti, az icipici Fülöp, Árpi, az álmodozó, Soma, a vagány. Ki félénken lépte át az iskola küszöbét, mint Maja, ki maga­biztosan, mint Lea, de egy...
16.1 €
Miki majom a kis űrhajójában repked az űrben, és nyomban észreveszi, ha a barátainak, Bibinek és Borzinak segítségre van szüksége. Elég, ha a két gyerek csak rágondol, már ott is terem, hogy egy kis varázslattal valóra váltsa a kívánságaikat: ha melegük van,...
11.24 €