Nagyszüleim többször újrakezdték a gazdálkodást. Átélték a 19-es, a 35-ös tiszai árvizet. Aszálykárban, fagykárban is bőven volt részük. Nem vittek véghez olyan hőstettet, hogy post humus kitüntetéseket kapjanak. CSAK ALÁZATTAL szolgálták a földet, a városban élő embereket ellátták élelemmel, a rászorulókat segítették. Nem vándoroltak ki, próbáltak helytállni ott, ahová a Sors letelepítette őket. Szerettek mulatni, de nem mulatták el a földet, mint sokan mások. Együttmaradni a családtagokkal, s a verejtékes munkával elért eredményt megtartani. Ezért próbáltam rájuk emlékezni, hogy a modern technikai eszközök, gépek nélkül is egy paradicsomot tudtak varázsolni a futóhomokon a föld iránti nagy szeretetükkel.