Emberke meg a kislány - Erich Kästner

9.19 €

Volt egyszer egy Emberke nevű, öt centiméter nagyságú kisfiú, aki gyufásdobozban lakott, és a Csillag Cirkusz legtündöklőbb csillaga volt. Tehetségét szüleinek, az ötven centiméteres artistapárnak köszönhette, de tudását Mágus Márkusnak, a csupa szív, csupa ész bűvészprofesszornak, akinek szivarzsebéből indult el Emberke útja a világhírnév felé. Jókedvét pedig leginkább Marcipán Rózsának, a professzor cukorédes menyasszonyának, aki a professzorral együtt gonddal nevelte és ellátta a mi kis vidám Emberkénket. Ezzel a pöttöm kisfiúval sok érdekes dolog, izgalmas kaland esett meg az előzőekben is, de most, a második kötetben úgy peregnek az események, mint egy detektívregényben: vesztébe rohan Senor Lopez, a világ leggazdagabb rablóvezére; filmet készít Mister Drinkwater, a világ leghatalmasabb filmproducere, s a filmet még Alaszkában is nézik, többek között egy öt centiméteres kislány is... Hogy hogyan kerül egy öt centiméteres kislány Alaszkába? Aki elolvassa Erich Kästner világhírű regényének, Az Emberkének folytatását, az megtudja azt is meg még sok minden mást, ami ennek a tündéri mesevilágnak kedves melegszívű, mulatságos alakjaival történik.

Podobné produkty

Zónakövi Matyi szüleivel szörnyű dolog történik: éppen az Eiffel-torony tetejéről gyönyörködnek a kilátásban, amikor elragadja őket a vihar. Sosem kerülnek elő, s a fiukat Mágus Márkus, a híres bűvész fogadja örökbe. Matyi szülei sem voltak éppen óriások, de...
9.19 €
A Grand Hotel illusztris vendégeit különös pletyka tartja izgalomban: a szegényes ruhában érkező Hagedorn doktorról az a hír járja, hogy valójában álruhás milliomos! A személyzet és a nagyvilági hölgyek körberajongják a szimpatikus fiatalembert, és pont olyan...
7.04 €
Emlékeztek Emilre? Ő volt az, aki két éve néhány vele egykorú detektívvel nyakon csípett egy bűnözőt Berlinben. A Professzor, a csapat esze egy villát örököl a Keleti-tengernél, és meghívja magához a detektíveket. Emil nehéz szívvel hagyja ott édesanyját, aki...
9.19 €
Emil élete nagy kalandjára készül: teljesen egyedül Berlinbe utazik, hogy meglátogassa a nagymamáját. Hatalmas kofferrel száll fel a vonatra, zsebében pedig ott lapul száznegyven ropogós márka, melyet anyukája bízott rá. Mire Berlinbe ér, már megtapasztalja,...
8.45 €
In the timeless tradition of If You Give a Mouse a Cookie, this hilarious cumulative fairy tale introduces a silly cast of all-too-eager loyal subjects, a kingdom’s worth of ice cream, and one baffled princess. Get ready to laugh your way through this surprising...
17.99 €
A lajhármesék nem túl izgik, mert nincs bennük túl sok akció, és ha a hőssel bármi történt, az tutibiztos, hogy fikció. Na de nem ebben a könyvben! Nem akármilyen történet ez, az eddig mintalajhárként viselkedő kislajhár nem akar aludni! Hiába minden - ringatás,...
11.26 €
Csak egy kis víz, és máris előbukkannak a színek! A Kislányok mágikus kifestője hercegnőkkel, unikornisokkal és sok más kedves jelenettel várja a kis alkotókat. A lapok varázslatos módon színesednek ki, ha vizes ecsettel átfested őket - a csomaghoz pedig ajándék...
4.5 €
HAT GYANÚSÍTOTT, HÁROM ÓRA, EGY GYILKOSSÁG... A házban halk jazz muzsika szól, miközben az 1920-as évek divatja szerint öltözött fiatalok igyekeznek fényt deríteni arra, hogy ki ölte meg Reginald Remyt. Még az is lehet, hogy Pippa Fitz-Amobi a gyilkos. A Little...
8.45 €
HAT GYANUSÍTOTT, HÁROM ÓRA, EGY GYILKOSSÁG...A házban halk jazz muzsika szól, miközben az 1920-as évek divatja szerint öltözött fiatalok igyekeznek fényt deríteni arra, hogy ki ölte meg Reginald Remyt.Még az is lehet, hogy Pippa Fitz-Amobi a gyilkos.A Little...
5.63 €