Ember és AI - Novellapályázat nyertesei

7.27 €

A mesterséges intelligencia – MI vagy AI, kinek hogy tetszik – már nem csupán a múlt század klasszikus tudományos-fantasztikus regényeiben és elbeszéléseiben létezik: az informatika rohamos fejlődésének köszönhetően egyre több színtéren képviselteti magát hétköznapjainkban, bizonyos szempontból már-már az emberéhez hasonló kvalitásokkal rendelkezik… vagy mégsem? Talán épp az ellenkezője?Vannak, akik úgy gondolják, a sci-fi világában számtalanszor megírt, illetve filmre vitt fenyegetés a közeljövőben kézzel fogható valósággá válhat: a saját magunk teremtette „démon” idővel – akarva vagy akaratlanul – ellenünk fordulhat… hiszen már most is jelentős mértékben függünk a mesterséges intelligenciától, nap mint nap vakon rábízzuk magunkat a döntéseire, legyen az egy hétvégi bevásárlás vagy útvonaltervezés, de még cikkek, esszék, életrajzok megírását is elvégeztethetjük vele. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy az MI lassanként feleslegessé teszi magát az embert, az emberi gondolkodást, az emberi munkaerőt, és ezzel óhatatlanul szétzilálja a földi társadalmat… vagy mégsem? Talán épp az ellenkezője?Ki miként gondolja? Ki milyen jövőt jósol a mesterséges intelligenciának és vele együtt az emberiségnek?Ebben az antológiában a Trivium Egyesület 2024-ben „Ember és AI” címmel kiírt novellapályázatának nyertes műveit olvashatjuk a fenti, kétségkívül megosztó témakörben.

Podobné produkty

„A Kessler-szindróma (vagy Kessler-effektus) az a jelenség, melynek során a világűrben az alacsony Föld körüli pályán keringő és egymással összeütköző szemétdarabok egyre nagyobb valószínűséggel további szemétdarabokat állítanak elő.A jelenségre a NASA egyik...
7.55 €
Szerelem vagy a hazád. Te mit választanál? Lady Kestrel eljegyzése Valoria koronahercegével bőven ad okot az ünneplésre: bálak, előadások, tűzijáték és mulatságok követik egymást a birodalom fővárosában. De Kestrel számára olyan az egész, mintha a maga készítette...
12.5 €
Háborúban és szerelemben nincsenek játékszabályok. Kestrel a tundra felé tart egy rabszállító kocsin, és kevés a valószínűsége, hogy a munkatábort élve megússza. Abban bízhat csak, hogy kódolt üzenete eljut Arinhoz, és hogy a fiú megérti az üzenet tartalmát....
11.29 €
"Tárgyalni mindenki szokott, de jól és eredményesen csak kevesen." Hogyan válhatunk sikeres tárgyalóvá? Milyen lépések megtétele szükséges egy kölcsönösen előnyös megállapodáshoz? Mit kezdjünk a nehéz tárgyalókkal, és hogyan lehet elérni, hogy jó alku szülessen?...
23.92 €
Ugye tudta, hogy a magyar olimpikonok világszinten is a legkiemelkedőbbek közé tartoznak? Hallott már arról, hogy hazánk a népesség arányát tekintve és a megszerzett aranyérmek számát figyelembe véve az egyik legkiválóbb szereplő az olimpiai játékokon? Tisztában...
19.35 €
A teljes értékű növényi táplálkozás a legtermészetesebb, az emberi szervezethez legközelebb álló étrend. Az utóbbi 200 év során azonban az élelmiszeripar olyan mértékben írta át étkezési szokásainkat, hogy azt már az emberi szervezet genetikailag képtelen követni....
11.75 €
Mitől vált nemzeti himnusszá a Himnusz, és mi volt a himnusz a Himnusz előtt? Mi köze van Balassi Bálintnak és a kanásztáncnak Kölcsey szövegéhez? Miért tartotta közepes versnek saját művét a költő? Hány perc alatt írta Erkel Ferenc a Himnusz zenéjét és van-e...
6.76 €
Amikor Lady Lydia Thorntont megzsarolják egy régebbi kézirata félreérthető tartalma miatt, a nőnek minden követ meg kell mozgatnia, hogy visszaszerezze a meggondolatlan írást. Hiszen senki sem hinné el, hogy a befolyásos Southwaite grófjának húgaként nem a...
7.32 €
Egy sok évvel ezelőtt megírt, eddig meg nem jelentetett elbeszélés, B. Vegeth Álmos könyve lát most napvilágot, a korábban már megjelent szépirodalmi novellák köre pedig egy vadonatúj novellával bővül, ami egy elfeledett, indián törzs történetével ismerteti...
2.06 €