Elvett illúziók - Drozdy Győző

2.79 €

„Az vagyok, akinek megismertetek: dacos, igazságokért vérző, szókimondó, aki sohasem lesz hozzátok hűtelen. Ma is az a célom, hogy a mezők népe ne lehessen a tervtelen gazdaság prédája. Ma is az a jelszavam, ami a múltban: szabadság, jog, munka, föld, kenyér!” Drozdy Győző (1885–1970) ars politicája ez. Vajon ma melyik pártnak lenne, lehetne a tagja „ez az örök bajkeverő”, „aki mindig csak viaskodott”, és több mint nyolcvan éves élete során „tíz-húsz párt biztosan kiszunnyadt” mellőle?   Történelmietlen találgatások helyett a tények: a tanító, újságíró, író, a sikeres vállalkozó, laptulajdonos, szónok és mindenekelőtt egész nemzetét képviselő politikus meggyőződéses demokrataként egyforma vehemenciával és következetes, kivételes bátorsággal szállt szembe a fehér terrorral ugyanúgy, mint a vörössel – minden politikai szélsőséggel. Magyarország ezer évig fölfelé ívelő élete Drozdy szerint két tőmondattal befejeződött (1918 októberében): „A háborút elvesztettük!” és „Ántántbarátok vagyunk!”. Drozdy Győző könyve 1918 és 1921, illetve 1944 és 1946 közötti politikatörténetünk nélkülözhetetlen forrása. De a hullámzó tükörkép csalóka: a gazdag nyelv, a sugárzó szellem, az intellektuális és politikai bátorság mégiscsak egy sírhalomba süppedő nép végóráit színezi, láttatja. A ma politikusaitól elvárhatók-e olyan mondatok, amelyek békében és atlanti szövetségben visszagörbítik ezt az ívet?    

Podobné produkty

Könyvemet egy elkövetkező új nemzedéknek ajánlom. Balassa Péter esztéta és irodalomkritikus három évtizeddel ezelőtt azt üzente a mi nemzedékünknek, hogy „Ne hagyják, kérem, hogy a fejük fölött kibontakozzon valamiféle küzdelem a lelkükért – válasszanak, szelektáljanak...
16.06 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Az Elveszett illúziók a szülővárosát, Angouleme-et odahagyó és nagy reményekkel Párizs meghódítására induló Lucien de Rubempré története. Az ambiciózus, irodalmi babérokra és társasági sikerekre vágyó fiatalember elszántan veti...
33.8 €
Bécs, 1902. Belülről bezárt szobájában holtak találják Charlotte Löwensteint, az ismert médiumot. A fiatal nő halálát kétséget kizáróan pisztolylövés okozta, azonban sem a gyilkos fegyvernek, sem az áldozat életét kioltó golyónak nincs nyoma sehol. Oskar Reinhardt...
7.86 €
Szabad-e ?az emberi elme, vagy csupán illúzió, hogy képesek vagyunk tudatosan választani és dönteni? Igaz-e, hogy génjeinkbe van kódolva a hűtlenség? Van-e örökletes alapja az agressziónak,...
4.99 €
A szörnyű családi tragédia után Hans Zimmer egyedül marad, hogy átadja magát az alkoholnak és az önsajnálatnak. Az összeomlás határán jár, amikor egyik éjjel...
10.39 €
New York, 1902. Egy rejtélyes támadó már három fiatal not sebesített meg súlyosan. Francesca Cahill, az éles eszu, ügyes és bátor magánnyomozó haladéktalanul munkához lát. A veszélyes eset azonban nemcsak a mind nagyobbra növekvo amerikai város szegénynegyedének...
7.03 €
„Bűnösen varázslatos élvezet, tele vágyódással, szenvedéllyel és árulással.” Stephanie Garber, a Caraval és a Volt egyszer egy összetört szív szerzője.Avát a bosszúvágy élteti. Az édesanyját tíz éve megölte egy vámpír, és azóta is meg akarja torolni a halálát....
8.42 €
Egy szeretettel teli, gondos munkával és nagy élettapasztalattal összeállított könyvet tart kezében az olvasó, mikor B. Mészáros Kata "Realitáson innen, illúzión túl" című kötetét veszi le a polcról. A személyesség varázsa és a mindennapok szürkeségén átcsillanó,...
7.62 €
Avát a bosszúvágy élteti. Az édesanyját tíz éve megölte egy vámpír, és azóta is meg akarja torolni a halálát. Egy nap különleges bűvészelőadásra téved, ahol a mutatványokra lehetetlen észszerű magyarázatot találni. Ava kideríti, hogy a társulat tagjai egy ősi,...
14.08 €