„Nem fogadjuk el a gondolatot, hogy csupán maréknyi por marad belőlünk, ezért szeretnénk inkább szavakká átváltozni. Lélegzetté mások szájában.” Legújabb novelláskötetében Margaret Atwood az elrohanó emberi élet örömeire és fájdalmaira, a mindennapok abszurditására mutat rá. Az én gonosz anyám című elbeszélés a fantasztikum elemeit sem nélkülözve ábrázol egy különleges anya-lánya kapcsolatot; a Metempszichózis, avagy a lélek utazása egy éticsigává átlényegült nő meghökkentő története; A halott interjújában pedig nem mással beszélget a Margaret Atwood nevű kérdező, mint a disztópia nagymesterével, George Orwellel. Az elbeszélésgyűjtemény központjában mégis az a hét történet áll, amelyek a Rendbomlás című kötetből már ismert házaspár életét követik tovább. A megözvegyült Nell mindennapjairól szóló novellák a szeretett társ hiányával és az időskori kiszolgáltatottsággal való küzdelem mégsem egészen reményvesztett történetei. Miközben Atwood fanyar utalásokat tesz világunk jelentős társadalmi és politikai ügyeire, érzelmek széles skáláját váltja ki belőlünk. Meghatódva, fel-felnevetve vagy épp elkeseredve figyeljük, ahogy szereplői a veszteségek és az emlékezés rengetegében tévelyegnek.