Elveszett tekercsek nyomában - K. T. Zelenay

11.39 €

Ezer esztendőn ők maguk jelentették világkormányt. Királycsinálók voltak, és uralkodókat buktattak. Az ősi rend, aztán kettészakadt, a templomosok és a Sion rend, testvérek maradtak, de legalább annyira távolra kerülve egymástól, mint ahogy Isten áll a Sátánnal. Hiteleikkel nemcsak anyagilag, de erkölcsi, politikai téren is magukhoz láncolták Európa vezetőit, az uralkodóházakat, tehetős dinasztiákat. De míg a templomosok ezt a spiritiszta világrend megóvásáért is tették, addig a nagy szilfa kivágása óta létezik egy másik csoport is. Akik az avítt királyságok helyébe új intézményrendszereket álmodtak. A szabadkőművesség forradalmai, szabadságharcba burkolt szellemi és anyagi megszállási kísérletei persze rendre elvéreztek, miután Isten helyét kívánták elfoglalni.

Podobné produkty

Üdvözöllek Bálaházán, ebben a bájos kis faluban, ahol Vel-úr a híres hörcsög detektív és torkos, de rendkívül eszes hű társa Dr. Szotyi oldják meg a község rejtélyeit. A megoldásban minden esetben a falu kedves lakói segítik őket, mint például Pipacs a falu...
7.61 €
Nagare séf és lánya, Koisia csendes kiotói utcában található Kamogava Kifőzdében nem csupán finom ételeket szolgál fel -az "ételnyomozókká" avanzsált páros zseniális kutatómunkájuk során elveszettnek hitt recepteket éleszt újjá, miközben rég elfeledett emlékeket...
14.06 €
A tekercsfigurák készítése különösen kreatív tevékenység. Először elkészítjük a tekercseket, illetve azokból a formákat, majd ezekből állítjuk össze a figurát. A lehetőségeknek csak a fantáziánk szab határt. Fogjunk hozzá bátran, és valósítsuk meg a könyvben...
4.27 €
"Belehalt Istenbe, akit nem hitt, de megtalált." Irodalmi szenzáció: először jelenik meg a kultikus regény az eredeti befejezéssel, mely a hajdani első kiadás sajátja volt eddig. Az író ugyanis a regényfolyam végső lezárását, azaz az utolsó fejezetet két verzióban...
16.87 €
Magnus Bane boszorkánymester és Alec Lightwood együtt utazzák be a világot. Magnus Bane csak egy jó kis vakációra vágyott Alec Lightwooddal, az árnyvadásszal - pazar európai körutazásra. Csakhogy jóformán meg sem érkeznek Párizsba, amikor előkerül egy régi...
12.9 €
„Hé, srácok, mentek valahova, vagy csak úgy sehova?” 1951 áprilisában Jack Kerouac három hét alatt, a spontán alkotás lázában írta meg az Úton eredeti változatát egyetlen, a végtelen utat jelképező papírtekercsre: annak a történetét, ahogy Neal Cassadyvel többször...
14.08 €
"Vajon egy több ezer kilométer és több évezred távolságban lévő, egzotikus és titokzatos világban belecsöppenhetünk számunkra furcsán ismerős helyzetekbe? Soós Tibor Nílus könyve-trilógiájának utolsó, rendkívüli izgalmakat tartogató részéből kiderül. Tartsanak...
17.74 €
A farmon mindig nagy a pörgés. Körbenéznél? Csak tekerj egyet, és meglátod: itt tényleg mindig történik valami! Az interaktív könyv mozgatható lapjai a finommotorikát és a szem-kéz koordinációt, mókás versei pedig a humorérzéket fejlesztik.
11.26 €
Felismered a háromszöget? Tudod, mi négyzet alakú? Mi csillag alakú a csillagokon kívül? Minden oldalpáron van egy ujjal kitekerhető meglepetés: forgatáskor kinyílik és előbújik egy másik kép. Ez teszi különlegessé a könyve
9 €