Első tánc - Viktória Baráth

9.86 €

„Egy regény tele álmokkal, vágyakkal és szenvedéllyel." – R. Kelényi Angelika „Megmutatja mire képes a nagybetűs Szerelem." – Borsa Brown Te mit tennél meg az álmaidért? Zoey, a visszahúzódó és félénk lány álma, hogy musicalszínésznő legyen, ehhez azonban le kell küzdenie saját félelmeit és gátlásait. Hogy bebizonyítsa rátermettségét, a 21. születésnapján Párizsba utazik, ahol beleszeret a skót származású Owenbe. Útjuk szétválik, amikor Zoey-nak haza kell utaznia, de a sors újra egymás karjába sodorja őket. Szerelmüknek nemcsak a korkülönbség szab gátat, de egy olyan titok is, amit Zoey képtelen feldolgozni. A lány életébe ekkor betoppan egy másik férfi, aki éppen azt a biztonságot tudná neki nyújtani, amit Owentől sosem kaphat meg. Zoey így válaszút elé kerül: a szívére hallgat, és a szenvedélyt választja, vagy az eszére, és a kiszámítható életet. Hová vezethet egy titkokkal és hazugságokkal kezdődő kapcsolat? Számít-e a korkülönbség, amikor két rokon lélek találkozik? Követhetjük-e úgy az álmainkat, hogy közben nem kell mindent feladnunk, ami számunkra fontos? Baráth Viktória az Első tánc című romantikus regényével debütált, amely az álmaink megvalósításáról, a leküzdendő akadályokról és a saját határaink átlépéséről szól. A történet bővített kiadása szenvedélyben és izgalomban bővelkedik, továbbá olyan kimaradt jeleneteket is tartalmaz, amelyeket eddig nem olvashattunk.

Podobné produkty

Mit hoz a jövő? A múltjuk elől menekülve Elena és David Hill Las Vegasba költözik, hogy mindent elölről kezdjenek. Új név és személyiség várja őket, egy dolog azonban nem változott: ők lesznek a város legnagyobb droghálózatának vezetői. Látszólag ott folytatják,...
19.72 €
A főnök című regényből megismert Oliver Jones ügynök története, amelyben feltűnik az Igazság-trilógia főszereplője, Hannah Jones.
2.79 €
Ricket, a hányattatott sorsú, hivatásos katonát idejekorán nyugdíjazzák. Mivel nehezen viseli a tétlenséget és az unalmas életet, testőrnek szegődik a helyi drogkereskedő, Marquez mellé. Ott találkozik Ryannel, akivel életre szóló barátságot kötnek, és akin...
2.53 €
,,India épp olyan, mint Baráth Viktória regénye: még a fájdalmas része is elvarázsol." - Budai Lotti ,,Romantika, izgalmas kalandok mesés környezetben." - Könyvmolyok Szerint A Világ Elizabeth végre úgy élheti az életét, amire mindig is vágyott: a maga ura...
11.26 €
Szerelem, kötelesség, hűség Thomas Parker különleges ügynök nehéz időszakon van túl. A sok csalódás és veszteség után a munkájába temetkezik. A karrierje felfelé ível, magánéletét azonban elhanyagolja. Megbízzák egy Los Angeles-i bűnszervezet fejének elfogásával....
16.9 €
„Izgalmas és fordulatokkal teli történet.” – Blanka könyvespolca Szerelem, kötelesség, hűség Thomas Parker különleges ügynök nehéz időszakon van túl. A sok csalódás és veszteség után a munkájába temetkezik. A karrierje felfelé ível, magánéletét azonban elhanyagolja....
14.08 €
Becca, a fiatal FBI-ügynöknő nemrég tette le a terepmunkához szükséges vizsgáját, ezért boldogan várja az első kiküldetését. Ezt azonban folyamatosan elnapolják, mégpedig a lány zűrös múltjára hivatkozva. Becca úgy érzi, nem bíznak benne, ezért úgy dönt, kezébe...
14.08 €
„Megindító, érzéki és fenomenális. Újragondolja a romantikus regények fogalmát.” – Írók között blog „Ez a könyv megnevettet, megríkat és reményt ad.” – Könyvmánia blog Két megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot. Leila...
11.26 €
"Lehengerlő történet a szív és az ész harcáról." – A valóságon túl blog Amikor az életed a tét. Sophia, a fiatal és céltudatos lány úgy nőtt fel, hogy nem ismerte az édesanyját. Csupán egy magyarázkodó levél maradt neki emlékül, és egy nyom, miszerint a nő...
11.26 €