Nagy Márta Júlia második kötetében kertek és elfeledett városrészek elevenednek meg egy versekből szőtt, szecessziós fantasyvilágban, ahol a mitológia egyszerre borzongató és hétköznapi. Kronosz-ábrázolás egy Mexikói úti ház falán, evangélisták a délkelet-pesti lankákon. A versnyelv kanyarog, indái különös, alkonyi illusztrációt rajzolnak: egy ismerős múltat, vagy inkább múltban el-elmerülő jelent. Az érzékek kiélesednek; a virágok tűzpirosak, látni a szél színét, és Csendkirály koronája málnabokortüske. A szövegtér csípős és melankolikus, burjánzóan teremtő és kiszolgáltatott. Bár sok a mesei alak, az út zegzugos közöttük. De találkozhatnak egymással, ahogy mi is velük, a képek törékeny erején át. „És ribizli rubinfürtjei véreznék össze / Szánkat, amikor egymásra mosolyognánk." Kerber Balázs