Elfáradtunk - Anett Szabó-Bartha

9.85 €

Túlterhelt, ingerekkel és problémákkal elárasztott életünkben az egyik legalapvetőbb közös élmény a kimerültség. Sokan érezzük úgy, hogy elfáradtunk, és már nem elég pár nyugodt éjszaka vagy egy-két hét szabadság, hogy kipihenjük magunkat. Ez a fajta fáradtság ugyanis nem átmeneti jelenség, hanem egyre inkább napjaink alapállapota.A kiégés fogalmát még ma is hajlamosak vagyunk a munka világához kötni, noha az azt kísérő kimerültség más életterületeken is könnyen megjelenhet. Ott is, ahol talán nem számítanánk rá: a legközelebbi kapcsolatainkban.Szabó-Bartha Anett könyve ezt a sokak számára ismerős, mégis ritkán kimondott tapasztalatot járja körül: azt a szürke zónát, ahol a párkapcsolat még működik, de már egyre kevesebb benne a lendület és az öröm. Próbálunk helytállni, ám ezért egyre többet kell feladnunk magunkból. És bár szeretjük a másikat, mind gyakrabban érzünk megkönnyebbülést, ha egy estét nem kell vele tölteni.A pszichológus-párterapeuta szerző feltérképezi, hogyan lesz a közelségből megszokás, a figyelemből feladat, az együttlétből logisztika – és végül teher. Azt a folyamatot követi végig, ahogyan két ember fokozatosan elveszíti azokat a belső erőforrásokat, amelyek élővé tesznek egy kapcsolatot. Hiszen ezt éppen azért olyan nehéz felismerni, mert nincs egyetlen pont, ahol elromlik. Ahogyan egyetlen mindent megmagyarázó ok sincs: a kiégésben éppúgy szerepet játszhatnak jelenlegi életformánk sajátosságai és a mindennapi túlterheltség, mint a sémáinkból fakadó működésmódjaink.A könyvben bemutatott helyzetek zavarba ejtően ismerősek, a felismerés pedig meghökkentő lehet: az a fáradtság, amelyet eddig a külvilágnak tulajdonítottunk, talán már ott is jelen van, ahonnan a feltöltődést reméljük: a párkapcsolatunkban. Ám ha ezt idejében észrevesszük, az eltávolodás nem kell, hogy végleges legyen – van visszaút egymáshoz.A szerző: klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének tanszékvezetője, a nagysikerű Sémakémia című könyv szerzője

Podobné produkty

Képzeljük el úgy az elménket, akár egy belső mozit, amelyben a legkülönbözőbb filmeket vetítik. Van közöttük vígjáték, romantikus film, ám időnként szívszorító drámákkal, ijesztő thrillerrel vagy éppen katasztrófafilmmel is találkozhatunk. Ha beülnénk ebbe...
19.35 €
Miért mindig a hasonló férfiak/nők vonzanak (pedig már sokszor megjártam ezzel a típussal)?Miért nem tudom biztonságban érezni magam egy párkapcsolatban?Miért szorongok mindig, hogy nem szeretnek eléggé, megcsalnak, elhagynak?Miért menekülök az intimitás vagy...
8.87 €
Félelmek, önbizalomhiány, szorongás, bizonytalanság, elégedetlenség – sokan úgy véljük, ezek az érzések megakadályozzák, hogy teljes életet éljünk....
6.23 €
Patricia ?Cornwell, a New York Times több, mint 100 millió példányban eladott bestsellerszerzője páratlanul izgalmas és lélegzetelállító orvosi-lélektani thrillerrel tér vissza....
9.83 €
Patricia Cornwell, a New York Times több, mint 100 millió példányban eladott bestsellerszerzője páratlanul izgalmas és lélegzetelállító orvosi-lélektani thrillerrel tér vissza. Valaki figyel... Egy nagyhatalmú és gazdag hollywoodi mogul lányának halálát a rendőrség...
12.42 €
Az Élet lejárt szavatossággal 30 olyan történetet fog össze, melyek nem általánosítanak, mégis átfogó képet adnak napjaink női társadalmáról, betöltött szerepekről és választott hivatásokról. A könyv női sorsokat mutat be, megjelennek a női lét fázisai - kislánytól...
12.1 €
A könnyen megjegyezhető mondókák és hangulatos képek a gyerekek különböző délutáni és éjszakai alvási szokásairól mesélnek. A kicsik számára ismerős élethelyzetek elevenednek meg a könyv lapjain, könnyebbé teszik az elalvást, és oldják az elválással kapcsolatos...
7.66 €
A szerelem lehet olyan, mint a költészet. De olyan is lehet, mint egy szívcsapás. Apja váratlan halála után a tizennyolc éves Layken lesz édesanyja és öccse legfőbb támasza. Bár kifelé erősnek mutatkozik, valójában teljesen reményvesztetté válik. Ekkor lép...
11.26 €
"Hiánypótló, hasznos és különlegesen gyakorlati táplálkozási „tanácsadót” ad az olvasók kezébe BARTHA ÁKOS és MEZEI ELMIRA. Azoknak kívánnak segítséget nyújtani, akik valamilyen emésztési problémával küszködnek, ami napjainkban, életmódunk és táplálékaink változásával...
16.9 €