Életmesék világhírű zsidó honfitársainkról - Katalin Iván

16.07 €

gyarságukban, zsidóságukban, életútjukban is nagyon különböztek egymástól. Volt, aki itthon maradt, de világhírűvé úgy váltak többen, hogy kimentek a világba. Különleges emberek voltak, nem véletlenül nevezték őket marslakóknak: kicsit másképp festettek, mint a többiek, akcentussal beszélték azt a nyelvet, amelyen világszerte feltűnést keltő alkotásaikat publikálták, és már azért is furcsa lények voltak, mert a túlnyomó többségük a földkerekségnek nemcsak ugyanabból a városából, Budapestről, hanem annak azonos részéből is, azaz Pestről származott. Mi több, a fizikusok, matematikusok, akikre először alkalmazták a marslakó nevet, a városrész alig két-három tanintézetéből érkeztek. Számítógép, hologram, golyóstoll, tévéképcső, és még az átkozott atombomba is az ő szellemi teljesítményüket dicséri. De nem csak a természettudományok területén remekeltek. Gyakorlatilag ők teremtették meg Hollywoodot és vele a modern filmgyártást, és ami esetleg némelyeket meglep, a sportban is szép számmal akadtak kiválóságaik. A könyv harmincnyolc életrajza között szerepel az első magyar világbajnoké, az első (és egyben második) magyar olimpiai bajnoké, no meg azé a sportdiplomatáé, aki a NOB héttagú alapító bizottságának tagjaként fontos szerepet játszott az újkori olimpiák létrejöttében. Érdekes emberek, fantasztikus életutak a Casablanca rendezőjétől, aki többtucat filmet forgatott itthon is, a számítógép szellemi atyjáig. Elképesztő intellektuális és fizikai kalandok teszik, hogy ez a könyv, mely világhírű zsidó honfitársaink életútját mutatja be, olyan olvasmányos, mint egy kalandregény. Ráadásul ezek az életmesék, ha legenda-emberekről szólnak is, azért még igaz történetek, hiszen a szerző - aranytollas újságíró, a Füles rejtvényújság legendás Tanár úr kérem rovatának írója és szerkesztője -, évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik abban, hogyan lehet és kell elválasztani a valóságot a mítosztól, az igazi tehetséget a talmi csillogástól. Iván Katalin újságíró, író, szerkesztő. Közművelődési és magyartanári diplomát szerzett az ELTE Bölcsésztudományi karán, közben elvégezte az újságíróiskolát is. Már a szakdolgozatát is az ismeretterjesztésről írta. Élete során több ezer ismeretterjesztő témájú cikket írt. Különösen kedvelt témája a történelem, a kultúrtörténet vagy a nyelvi játékok. Harminckét éve szerkeszti a Füles rejtvénymagazin Tanár úr kérem! Című rovatát. Eddig három könyve jelent meg. 2014-ben újságírói életművéért Aranytoll-díjat kapott.

Podobné produkty

Magyarságukban, zsidóságukban, életútjukban is nagyon különböztek egymástól. Volt, aki itthon maradt, de világhírűvé úgy váltak többen, hogy kimentek a világba. Különleges emberek voltak, nem véletlenül nevezték őket marslakóknak: kicsit másképp festettek,...
9.27 €
A Ravensburger népszerű Mit? Miért? Hogyan? gyermekkönyvsorozatának 52. kötetét lapozgatva az óvodások és a kisiskolások megtudhatják, baleset esetén hogyan segítenek a mentők, a rendőrök, a tűzoltók, a vízimentők és a hegyimentők. A könyvből kiderül, mit kell...
16.05 €
Lakatos Péter, ahogy korábbi könyveiben, ezúttal is arra keresi a választ, miképp találjunk kiutat mind modern, mozgásszegény életmódunk, mind a fitnesz- és diétaipar útvesztőiből. A főszerep ezúttal az erőedzésé, amely a közhiedelemmel ellentétben legföljebb...
14.08 €
"Ez a kiadvány igazi kincs, ha fülakupunktúrát, akupresszúrát, talpmasszázst végzel vagy masszőr, kozmetikus, fodrász, manikűrös, pedikűrös, takarító, szobalány, szolárium recepciós, wellness recepciós vagy." (a Szerző)
15.35 €
"Ez a kiadvány hiányt pótol. A pincéreknek speciális szófordulatokra, esetleg sok nagyon oroszos mondatra van szükségük ahhoz, hogy kimagaslóan kommunikáljanak a vendégekkel. A mindennapi életben leggyakrabban előforduló mondatok, kifejezések találhatók meg...
10.68 €
"Zavarban vagy, amikor a munkahelyeden egy angol hang szól a telefonba? Bizonytalan vagy, ha angolul kell összeállítanod egy prezentációt? Kínosan érzed magad egy angol nyelvű értekezleten, vagy ha le kell mondanod egy fontos találkozót? Nos, itt a megoldás!...
9.42 €
"Ez a kiadvány igazi kincs, ha fülakupunktúrát, akupresszúrát, talpmasszázst végzel vagy masszőr, kozmetikus, fodrász, manikűrös, pedikűrös, takarító, szobalány, szolárium recepciós, wellness recepciós (szalon/hotel) vagy. Hanganyag készült a teljes könyvhöz."...
15.35 €
"Angliába készülsz dolgozni? Ez a kiadvány könnyen elsajátítható alapszavakat, - mondatokat és kitapasztalt interjúkérdéseket, valamint az elinduláshoz nagyon fontos információkat tartalmaz: hogyan szerezz NI számot, hogyan nyiss bankszámlaszámot. Mindez mintabeszédekkel,...
10.96 €