Életrajzom e külön egészet jelento része betuhuséggel úgy jelenik meg, amint jobblétre szenderült füzeteim adták. Teljességgel nem tudom megérteni, ha egy író egyszer már megjelent muvén újabb kiadásnál változtat, javítgat, foltozgat. Mikor valamit megírok: azt az akaratom fölötti akaratom diktálja, logikai és ösztönös énem teljessége, és inkább belenyugodnék abba, hogy valamelyik muvem örökre feledésbe menjen, mintsem hogy csak egy betu változtatás is történjék rajta. Kiadó és közönség nem létezo tényezok a szellemi alkotás szuverenitása elott. A kiadónak, mint a színházi rendezonek is, vak huséggel kell követnie az alkotó Géniusz parancsát, s még csak gondolnia sem szabad arra, hogy közbeformáló véleménye legyen. Ami pedig a közönséget illeti: a Géniusz parancsolja meg muvével, hogy mi tessék neki, a Géniusz irányítja ot. Nem szellemi alkotó, hanem betuhetéra az, aki lesi, hogy mi tetszik a közönségnek és a szerint pojácáskodik ki mondatokat magából. Az viszont természetes, hogy mikor írtam ezt az életrajzot: engedelmeskedtem a mai idok fegyelmének, és nem vétettem a mindenkire kötelezo egyetemes tilalmak ellen. Meg is volt az az elégtételem, hogy az illetékes ügyészség soha egy betut sem kifogásolt életrajzomban. Enneka munek nem adhatnám franciául sem a Mémoires, sem a Souvenirs címet. Abszolút lélektani tévedés volna ezt az életrajzot visszaemlékezéseknek minosíteni. Kevés túlzással azt mondhatnám: hogy ez az életrajz egyáltalán nem visszabarangolás a múltba.