Elbűvölő - Eldredge John és Stasi

4.76 €

A modern nő elvárások kereszttüzében hivatott megtalálni identitását, ezért a folyamatos megfelelési kényszernek engedve lassú önpusztításba kezd, vagy túlzott önmegvalósítási szerepet vállal. Az őszinte törekvések közepette észrevétlenül korlátok közé szorul a női mivolt, jóllehet Isten a kezdetektől fogva szabaddá tesz a szépség feltárására, a férfiszív megszelídítésére, majd az anyai szerep boldog megélésére. A könyv több, mint a női lélek puszta megismerése, a háromgyerekes lelkigondozó, Stasi Eldredge hiteles szavai (melyek férje, John Eldredge gondolataival egészülnek ki) személyes példákon keresztül válnak megindítóan bensőségessé. Az Elbűvölőben sokféle nővel találkoztam: a lány, a menyasszony, az egyedülálló nő, az anya és az idős nő történetei elevenedtek meg benne. Együtt sírtunk és nevettünk, s míg összeértek gondolataink, rengeteget tanultunk egymástól. Visky Anna, műsorvezető, Erdélyi Magyar Televízió Amint azt a könyv Bevezetője mondja, a nőisséget ugyan egyetlen képlet sem tudja megragadni, a könyv alapfeltevése szerint mégis létezik valami lényegi, amivel Isten minden nőt megajándékozott. „Mindannyiunk szívében van valami, ami mély és igaz” – állítja Stasi. És az Elbűvölő ezt az univerzális női szívet reméli feltárni, meggyógyítani, kibontakoztatni és ünnepelni. Lisa Ann Cockrel, FaithfulReader.com Éva bukott lányaiként meg kell birkóznunk Isten eredeti szándékával. Vagy siránkozás, hiányérzet és magány lesz a vége, vagy megpróbáljuk életünk minden apró mozzanatát ellenőrzésünk alatt tartani, hogy elkerüljük az újabb sérüléseket… John és Stasi összeveti és szembeállítja a valóságot azzal, amit megélhetnénk, és megmutatja a gyógyulás mikéntjét az elesettségünket okozó sebeinkre. A szerzőpáros számtalan módon bátorít az Isten szándéka szerinti út megtalálására. A keresztény nőiesség olyan képét nyújtják, amellyel, ki merem jelenteni, még sohasem találkoztam, de amelyet megélni mindig is vágytam… Janel Messenger – a Christian Woman’s Page szerkesztője

Podobné produkty

A modern nő elvárások kereszttüzében hivatott megtalálni identitását, ezért a folyamatos megfelelési kényszernek engedve lassú önpusztításba kezd, vagy túlzott önmegvalósítási szerepet vállal ezt a gondolatkört járja körül könyvében az amerikai szerzőpáros....
8.87 €
Čaká ťa veľká výzva: pustiť sa do nespútaného a náročného dobrodružstva, v ktorom sa staneš mužom. Chceme byť sebestační, naplniť svoje sny a nájsť v živote smer. Chceme vedieť všetko tak, aby sme nikoho nemuseli prosiť o pomoc. Nepristupuje takto k mužskosti...
10.9 €
„Imádtam az évődésüket.” – Parker S. Huntington USA Today bestsellerszerző Egy olyan férfi elől bujkálok, aki bántani akar. Kocsiba ültem, és elhajtottam. Nem volt célom. Nem tudtam, hová menjek. Nem számíthattam segítségre. Elrejtőztem az egyetlen helyen,...
14.08 €
Egy olyan férfi elől bujkálok, aki bántani akar. Kocsiba ültem, és elhajtottam. Nem volt célom. Nem tudtam, hová menjek. Nem számíthattam segítségre. Elrejtőztem az egyetlen helyen, ahol soha nem találhat rám. Most New Yorkban ragadtam munka nélkül, és nem...
18.03 €
Ha úgy érzed, szükséged van egy kis kikapcsolódásra, ez a pompás színező tökéletes eszköz erre. A rajzok átcsempészik a természet harmóniáját a könyv lapjaira, így színezés közben elcsendesehetsz, és figyelmedet a formák és színek szépségére irányíthatod.
5.61 €
Hat aranyos történet a barátság, a segítségnyújtás és az együttérzés fontosságáról. A mesekönyv lapjain te magad is csatlakozhatsz az állatok tavaszi ünnepségéhez és Edgár különös piknikjéhez; segíthetsz Ropi nyuszinak hazatalálni az erdőből, és eldönteni,...
14.06 €
Hét magával ragadó, kedves történet, amelyet együtt olvashatunk a téli estéken. A mesék igazán különleges hatalommal bírnak - hallhatjuk őket nagymama vagy nagypapa szájából, olvashatja őket felnőtt vagy gyermek, mindannyiunk számára felejthetetlen pillanatokat...
15.75 €
Krása je podstatou ženy. Toto tvrdenie sa nám môže zdať nepravdivé v čase mnohých súťaží miss krásy, v čase, keď sa určujú ideálne miery, ktoré sú pre mnohé ženy nedosiahnuteľné. A aj v srdci samotných žien je zmätok, keď ich krása je na jednej strane obdivovaná,...
10 €
Každý muž bol raz chlapcom. A každý chlapec má sny, veľké sny o tom, že bude hrdinom, premôže zločincov, vykoná odvážne skutky a zachráni ohrozenú krásku. Ale čo sa stane s týmito snami, keď vyrastieme? John Eldredge v knihe Divoký v srdci vyzýva mužov k obnove...
8.5 €