Éjszín liliomok - Lajos Csikász

9.27 €

Az Ezüst sávok, arany liliomokból és a Diadalmas liliomokból megismert Ócsárd nembeli Imre száznagyként szolgálja Károly királyt. A korszak két legnagyobb hatalmú  „kiskirályának” seregeire mért súlyos vereségek után Anjou Károly hatalma akár meg is szilárdulhatna, azonban a keleti országrészek urai a számító kivárást – és hamis hűségesküket – követően a cselekvés mellett döntenek és szembefordulnak a királlyal.  Ócsárd nembeli Imrét a diadalmas visegrádi ostromot követően mintha kísértené a balszerencse: a Csákok fogságába esik, a kunok szálláshelyét pedig Borsa Kopasz emberei dúlják fel. Imrének reménytelen helyzetek sorából kell kivágnia magát, hogy a király szolgálatába visszatérve méltó bosszút állhasson mindazokon, akik egykor elűzték családját ősi birtokáról, és most új otthonát, a kunok szállását sem kímélték. Csikász Lajos Anjou-lobogók alatt című, az Anjou-ház Magyarországon töltött évszázadát feldolgozó regénysorozatának harmadik kötetében a Visegrád visszafoglalását követő évek eseményeit dolgozza fel a tőle megszokott könnyed stílusban, mégis a történelmi hitelességre törekedve, kiterjedt kutatások alapján. A fordulatokban gazdag történet méltó folytatása az Ezüst sávok, arany liliomoknak és a Diadalmas liliomoknak.

Podobné produkty

Anjou I. Károly 1316-ban ismét komoly kihívásokkal találta magát szemközt. A mindjobban megerősödő királyi hatalommal szemben akkor robbantak ki újabb lázadások, amikor a régiek...
9.27 €
Az Ezüst sávok, arany liliomokból megismert Ócsárd nembeli Imre immár száznagyként szolgálja Károly királyt. A rozgonyi csatát követően részt vesz Gönc várának,...
9.27 €
Ezerháromszázegy januárjában meghalt III. András király, és halálával véget ért az Árpád-házi királyok uralma a Magyar Királyságban. Az ország...
9.27 €
Milyen hosszú a múlt árnyéka? Lili csodás gyermekkora csak odáig tart, amíg nővére férje vissza nem él a bizalmával, és olyat tesz, ami örökre megpecsételi...
11.26 €
Egy örökölt birtok, egy Medici-rejtély és egy viharos szerelemEthan Ashford, a londoni ügyvéd mindig a törvényt és a racionalitást képviseli. Amikor olasz nagyapja meghal, Toszkánába utazik, hogy elrendezze az örökségét, eladja a szőlőbirtokot, majd visszatérjen...
15.77 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Egy örökölt birtok, egy Medici-rejtély és egy viharos szerelem Ethan Ashford, a londoni ügyvéd mindig a törvényt és a racionalitást képviseli. Amikor olasz nagyapja meghal, Toszkánába utazik, hogy elrendezze az örökségét, eladja...
18.59 €
Három ember életútja fonódik össze egy kora őszi napon történt véletlen folytán.Az Apáé, aki félti a legkisebb Lányát.A Lányé, aki szeretné, ha végre felnőttként bánnának vele.A Nyomozóé, aki egy, a múltjában elkövetett hibája miatt a megváltását keresi.Hármuk...
11.24 €
Magyar Királyság, ezerhatszáznyolcvanas évek. A három részre szakadt ország nagy részét a török tartja megszállás alatt, a magyar királyi címet birtokló...
9.27 €
Az Anjou uralkodóház a középkorban egész Európának adott királyokat, hercegeket, fenséges feleségeket. Némi Árpád-vér kapcsán így hozzánk is eljutott ez a viharos múltú, sokszínű (jó és rossz vérű) történelmi család néhány sarja. Nekünk szerencsénk volt, hiszen...
2.85 €