Eiffel - d´Orves Nicolas d´Estienne

11.24 €

Egy torony vasból és szerelemből Párizs, 1886. A francia főváros már a közelgő világkiállításra készül. Az elismert építőmérnök, Gustave Eiffel úgy gondolja, ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy egy, a londonihoz hasonló, föld alatt vezető vasútvonal épüljön a városban. Egy nem várt találkozás azonban megváltoztatja a terveit. Adrienne a zsúfolt szalonban úgy libben elé a múlt ködös távolából, mint egy jelenés. Közel harminc éve ismerkedtek meg, Eiffel első munkáinak egyikén, a lány szülei azonban ellenezték a kapcsolatukat. A nő immár egy közismert újságíró felesége, a mérnök pedig még egy boldog házasság után is keserű emlékekkel gondol vissza az elválásukra. Az újbóli találkozás azonban új lendületet ad terveinek, a,,vasmágus" a föld mélye helyett immár Párizs egét akarja meghódítani. Míg a lakosság egy része - a statikai veszélyekre hivatkozva - ellenzi a háromszáz méter magas vasmonstrum megépítését, a támogatói a nemzet visszanyert önbizalmának megtestesülését látják a toronyban. Eiffelt azonban valami egészen más hajtja. Egyetlen célja, hogy méltó emléket állítson az imádott nőnek, amihez immár megtalálta a tökéletes formát is. Ahogy a monumentális A betű az ég felé tör, szerelmük egén minden korábbinál veszélyesebb viharfelhők gyülekeznek... A regény Martin Bourboulon filmje, Caroline Bongrand eredeti forgatókönyve, valamint Caroline Bongrand, Thomas Bidegain, Martin Bourboulon, Nathalie Carter és Martin Brossolet dialógusai alapján írodott.

Podobné produkty

Za svetoznámou ikonickou stavbou sa skrýva príbeh lásky a zrady. Píše sa rok 1886 a Paríž sa pripravuje na Svetovú výstavu. Gustave Eiffel má ohromiť Francúzsko dosiaľ nevídaným monumentom, 300-metrovou vežou, ktorá bude najvyššou na svete. Je to však jediný...
11.9 €
Za světoznámou ikonickou stavbou se skrývá příběh životního triumfu, z nějž vzešla zrada i osudová láska. Píše se rok 1886, blíží se Světová výstava a Gustave Eiffel má francouzskou metropoli ohromit dosud nevídaným monumentem. Je to však jediný důvod, který...
12.4 €
Za svetoznámou ikonickou stavbou sa skrýva príbeh lásky a zrady. Píše sa rok 1886 a Paríž sa pripravuje na Svetovú výstavu. Gustave Eiffel má ohromiť Francúzsko dosiaľ nevídaným monumentom, 300-metrovou vežou, ktorá bude najvyššou na svete. Je to však jediný...
19.05 €
Egy torony vasból és szerelemből.Párizs, 1886. A francia főváros már a közelgő világkiállításra készül. Az elismert építőmérnök, Gustave Eiffel úgy gondolja, ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy egy, a londonihoz hasonló, föld alatt vezető vasútvonal épüljön...
7.04 €
Párizs, 1887. Gustave Eiffel fel akarja építeni a világ legmagasabb tornyát. Senki nem hisz benne, hogy az értelmetlen acélkolosszus időben elkészül a világkiállításra, csak Eiffel lánya, Claire, aki tanácsadóként és személyi titkárként áll az apja mellett.De...
10.39 €
Párizs, 1887. Gustave Eiffel fel akarja építeni a világ legmagasabb tornyát. Senki nem hisz benne, hogy az értelmetlen acélkolosszus időben elkészül a világkiállításra, csak Eiffel lánya, Claire, aki tanácsadóként és személyi titkárként áll az apja mellett....
16.87 €
Aj závesy patria k neoddeliteľnej súčasti útulnej domácnosti. Záves má predovšetkým obmedziť prenikanie svetla, ale samozrejme musí plniť aj dekoratívnu funkciu. Každá farba aj motív dodajú miestnosti inú atmosféru a kvalitný materiál zabezpečí dlhodobú životnosť...
10.49 €
Puzzle obsahujúce 500 dielikov. Rozmer motívu je 47 x 33 cm. Vek: 10+
10.99 €
Puzzle obsahujú 500 dielikov. Veľkosť motívu je 47 x 33 cm.
10.99 €