Egyszer már szerettél - Michaels Corinne

11.26 €

„Megérintett, elgondolkodtatott, felkavart.” – Book Babes Unite „Igaz érzelmek és jól adagolt romantika.” – The Overflowing Bookcase Miközben másokat próbálok menteni, elveszítem önmagam... Orvosként vékony jégen táncolok, hogy együttérző legyek, de érzelmileg ne vonódjak bele túlságosan semmibe. Ugyanez igaz a magánéletemre is: a szerelem olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. Egészen addig, amíg dr. Westin Grant le nem bontja a falakat körülöttem, én pedig azon töprengek, vajon elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy kockára tegyem a szívemet. Amikor a klinikai kísérletem során összeütközik az, aki voltam, és az, akivé próbálok válni, egy beteg sorsa mindent megváltoztat. Egyetlen pillanat alatt veszélybe kerül minden, amiért addig dolgoztam. A becsületem, a karrierem és még a kapcsolatom is Westinnel. Egyszer már szeretett engem, és csak remélni tudom, hogy mindig szeretni fog... Corinne Michaels, a New York Times bestsellerszerzőjének szívszorítóan gyönyörű regénye a szerelem befogadásáról. „Csodálatos, romantikus szerelmi történet.” – 4TLOReading „Szívszorító és szívfacsaró, ugyanakkor gyönyörű.” – The Escapist Book Blog „Corinne Michaels könyve összetörte a szívemet.” – NOLA504nerds

Podobné produkty

A kötet írásai személyes hangvételű vallomások olyan feledhetetlen barátokról, mint Nemes Nagy Ágnes, Vajda Júlia vagy Weöres Sándor, akik a rendkívül gazdag életút meghatározó szereplői voltak. Polcz Alaine pátosz nélkül szól az emberi találkozások ünnepi...
6.48 €
A kötet írásai személyes hangvételű vallomások olyan feledhetetlen barátokról, mint Nemes Nagy Ágnes, Vajda Júlia vagy Weöres Sándor, akik a rendkívül gazdag életút meghatározó szereplői voltak. Polcz Alaine pátosz nélkül szól az emberi találkozások ünnepi...
9.86 €
Eszterhai Katalin újságíró, szerkesztő, televíziós producer. 1987-ben férjével és lányaival együtt Olaszországba költöztek, majd két év római tartózkodás...
8.45 €
"Ezt a történetet megkönnyeztem. Utána még sokáig gondolkodtam Callie és Joel életén, és azon, hogy én hogyan döntenék a helyükben. Szívszakítóan gyönyörű." - Jill Santopolo, New York Times bestsellerszerző Mernél szeretni, ha tudnád, hogy mi lesz a kapcsolat...
14.08 €
Minden nagy szerelmi történet megérdemel egy szép befejezést.Joseph és Evelyn 1941 nyarán szerettek egymásba. Talán elkerülhetetlenül, hiszen a két fiatal együtt nőtt fel, a szüleik háza egymás mellett állt New England csodálatos tengerpartján.Most, több mint...
12.95 €
Minden nagy szerelmi történet megérdemel egy szép befejezést. Joseph és Evelyn 1941 nyarán szerettek egymásba. Talán elkerülhetetlenül, hiszen a két fiatal együtt nőtt fel, a szüleik háza egymás mellett állt New England csodálatos tengerpartján. Most, több...
18.28 €
„Marzia a Via Palermo 27 második emeletén lakik, Róma szívében. Harminchatéves, nagy szemekkel, hatalmas szívvel, amit szívesen dedikált volna egy férfinak, egy tengerparti háznak, pár gyereknek. De a gyerekek nem jöttek, a tengerparti házat nem találta meg,...
5.63 €
Anna Gavalda regényének története szinte egy mondatban összefoglalható: egy fiatal nő magára marad, mikor férje úgy dönt, elhagyja "egy másik" kedvéért, így az asszony apósával és a gyerekekkel vidékre utazik, ahol a két felnőtt évek óta, először...
7.04 €
Ez a könyv egy fájdalmas szakítás történetét és annak túlélését meséli el. Egy olyan időszakot, amikor a veszteség és a szenvedés szinte mindent felemésztett, és amikor úgy éreztem, nincs tovább. Írás közben azonban rátaláltam arra az útra, amely kivezetett...
7.01 €