Egy város regénye - Nagy Endre

2.68 €

Amint kijöttem a vívóteremből, Ady Endre várt rám a kapuban, a nyakamba ugrott, össze-vissza csókolt, mintha Isten tudja, micsoda halálos veszedelemből szabadultam volna ki. Utána beültünk a Demetrovicsba sörözni, és nagyokat nevettünk rajta. De nem sokáig nevethettem. Párbaj után a jogászifjúság összeült tanácskozni, és a határozatot eljuttatta hozzám. (...) Ha ezentúl ki akarok menni az utcára, előbb gondoljam meg, hogy ők kétszáztizennégyen egyenként fognak inzultálni, ahol találnak. Amíg tart a kétszáztizennégyből, addig ennek nem lesz vége. Legalább most megtanulom mit tesz az: a váradi jogászokkal kikezdeni. (...) Vásároltam egy forgópisztolyt, azt a markomra szorítottam, és úgy indultam el a korzóra első sétámra.

Podobné produkty

Akármilyen magasba emelkedik is az emberi szellem, van valami, ami mindig könnyűszerrel tud fölébe kerekedni: a vicc buborékja. Ott áll esténként a konferanszié a légüres térben, amelyben a föld nehézkedési ereje ki van szigetelve, ott könnyedén dobálódzik...
2.68 €
Charles Dickenst (1812-1870) a viktoriánus kor legnagyobb írójának, az angol nyelv legkiválóbb művelőjének tartják, s ezt mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy anyanyelvén mind a mai napig az összes műve kapható. A Két város regénye Párizsban és Londonban...
10.98 €
Charles Dickenst (1812–1870) a viktoriánus kor legnagyobb írójának, az angol nyelv legkiválóbb művelőjének tartják, s ezt mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy anyanyelvén mind a mai napig az összes műve kapható. A Két város regénye Párizsban és Londonban...
15.16 €
Jodi Picoult első regényében öt részletesen kidolgozott elbeszélői hangot sző egybe, ezeken keresztül mesél a szerelemről, a veszteségről és önmagunk felfedezéséről. Egy anya, a lánya, és három nagyon különböző férfi hangján szól hozzánk. Jane mindig is mások...
19.72 €
Az ?én moszkvai tartózkodásom óta eltelt, túlontúl eseményes három évtized életem tájképét nagyon sok sírral népesítette be, eseményekben,...
3.63 €
„Másokról sohasem beszéltünk. A véleményünket családi körben vitattuk meg. Arra kértek, ne alkossak mindenről véleményt. Vegyem számításba, hogy az én szemszögem csak egyetlen csepp a nézőpontok tengerében, s mielőtt az őszinteség álruhájába rejtett ítélkező...
18.31 €
A kötetben megjelent regények: -Királyregények -Mohács vagy két árva gyermek vergődése (1926) -Festett király (1929) -Az első Habsburg (1930) Függelék: Árnyékkirály (1926)
11.43 €
Rezeda Kázmér neve már ismerős a Vörös potakocsiból. Céltalan életét éli, könnyű szerelmi kalandokba menekül, de nem tudja magányát feloldani.
2.82 €