Egy nyár - György Székely Nagy

12.9 €

2017: Agárdi Kristóf formatervező egyetemista, és van egy világmegváltó álma, a SMAFU. Hogy megvalósíthassa, a Nagy Szerelem, Emőke maga küldi őt külföldre. Az Erasmus program keretében Bristolba érkezik, ahol a University of West England hallgatója lesz és összeszedi a Csapatot: a kínai Zsint, a baszk Gorkát és az angol Liamet. Élik az egyetemisták életét – lányok, tanulás, bulik. Minden jól halad, Kristóf nyári munkát vállal az annyira vágyott Cornwallban. Megismerkedik az alakja és egy rejtélyes, őt lejárató videó miatt önbizalom-hiányos Micivel és családjával, akik a Margareth Farmot vezetik. Később Kristóf is ide áll be dolgozni, mindenhol segít, ahol csak tud. Mici kalauzolásával Cornwall legszebb helyeire kirándulnak, egyre fontosabbak lesznek egymásnak, de még messze a szerelem. Közben széthull a SMAFU csapata, Kristóf belátja, olyan álomra van szüksége, amely felemeli, nem pedig lehúzza. Fényes esküvő, Mangalica-nap és még sok bonyodalom vár rá, mindegyiket magyarosan megoldja, úgymond okosban. Amikor végre igazán közel kerülne Micihez, egy másik szakmai álom miatt útra kell kelnie. Megegyeznek: pontosan egy év múlva találkoznak, ha még akkor is fontosak egymásnak. Vajon melyikük lesz ott a megbeszélt helyen? Székely Nagy György napjainkban játszódó új regénye igazi nyári olvasmány. Olykor könny, máskor mosoly. Csodás helyekre visz el, és arra int: mindig előre nézzünk, mert a jövő arra található.

Podobné produkty

2017: Agárdi Kristóf formatervező egyetemista, és van egy világmegváltó álma, a SMAFU. Hogy megvalósíthassa, a Nagy Szerelem, Emőke maga küldi őt külföldre. Az Erasmus program keretében...
8.42 €
Büszke, nyakas, harcos nép Európa közepén - ők a székelyek. Rengeteg titok lengi körül őket. Kezdve azzal, hogy vajon kik ők? Szkíták, avarok, kazárok, kabarok leszármazottai? Egy ősi, elcsángált zsidó törzs maradéka? Görögök, perzsák, gótok, szicíliai római...
22.52 €
Egy grófi família, ősök és utódok, méltóak és méltatlanok izgalmas története. Százharminchárom év! 1869-től egészen 2002-ig! Hosszú, irdatlan hosszú idő, sok szerelem elfér benne. Igaz és hamis. Vágyott, beteljesült. Vágyott, viszonzatlan. Odaadás, elutasítás....
7.86 €
Egy főrangú pártfunkcionárius fia, Megyeri Norbert a nyolcvanas évek Magyarországán indul el az emberré, jó emberré válás útján. Nem tud és nem akar megalkudni, élni a szülei adta előnyökkel. Napról napra szembesül az élet valóságával munkahelyi és magánéleti...
8.42 €
„Gábor Áron rézágyúja…”Ki volt az a legendás székely hős, akinek nevét a halhatatlan népdal őrzi? Hogyan lett az öccséből az amerikai függetlenségi háború...
3.35 €
Bukott Pesti. Ez a Borsod megyei kapitányságra száműzött Langer Imre őrnagy beceneve. Aki mindig belemászik valami olyasmibe, amiről tudja nem kellene. Főleg a mostani szabadságharcos időkben. És mégis. Jelenesetben egy hózáporban csoportosan elkövetett heveny...
8.45 €
Amikor az Erzsébet híd építője, Steiner István megérkezik új otthonába, Skóciába, még nem tudja, mennyi boldogság vár rá. Felesége, Shilaghh és fia,...
8.42 €
Hét karácsonykor játszódó novellát tartalmaz a kötet.A BEJGLI TITKAAz egyikben egy illat hozza vissza a régi karácsonyt, amikor megváltozott minden.MIRE KÉPES EGY LAP?A következőben egy már a másik világba tartó nő találja meg a boldogságát a szomszéd kelekótya...
8.42 €
Kisebb válogatás a szerző székely parasztságot ábrázoló novelláiból.
2.82 €