Egy mindennapi élet - Karel Čapek

2.79 €

Hordubal, ?a kárpátaljai parasztember nyolc évig dolgozott egy amerikai bányában, aztán hazatért falujába. Felesége és kislánya elidegenedtek tőle, és egy napon az asszony meg a szeretője meggyilkolják. A rendőri nyomozás mindent kiderít és elítélik a bűnösöket. Capeknek ez a regénye nem bűnügyi regény a szó szoros értelmében. Nem a gyilkosság momentuma és a nyomozás leírása a lényeges benne, inkább a falu légkörét, tragikus emberi sorsokat, az emberek lelkivilágát akarta ábrázolni az író ennek a történetnek a keretében.A Meteor a képzelet és a valóság regénye. A realitáshoz az a vékonyka, laza kapocs fűzi, amit a lezuhanó repülőgép egyetlen utasa zsebében találnak, s amire az orvosok csak a halott testi felépítettségéből következtethetnek. A képzeletből, a meséből feltörő valószerűségnek diadalát maga az író igazolja, amikor a lezuhant pilóta halála után érkező sürgöny tudatja, hogy a regényhős, akinek életregényét a vad Antillákra, cukornádplantázsok rabszolgatelepeire álmodta, valóban kubai volt. Sorsa, egyénisége útjai elől menekült az ismeretlen utas.Az Egy mindennapi élet hivatalnokának sima évei, szabályosan kiépülő pályafutása azt bizonyítja, hogy nincs hétköznapi élet, és nincsenek nyugalmas napok. A napok látszólagos egyhangúságát a pillanatok szenzációinak gazdag sorozata zavarja, s az élet megszokott zajlása mögött a tudat alatti ösztönökből érő, ismeretlen lelket megdöbbentésekkel, lidércfényekkel rejtelmes világ veszi körül. Egy rendes és rendszeresnek ismert ember halála előtt megírja élettörténetét, annak az életnek valóságát, amelyet külsőleg egy szép hivatalnoki karrier, boldog házasság és hű honpolgárság jellemeznek. A nyugodt hivatal, a példás házasság látszata mögött a korán ébredt gyermeki ösztönöknek azok az ősi nyomai kerülnek felszínre, amelyek idővel a valóságos és a tudat alatti élet közötti szakadékot okozzák.Karel Čapek regénytrilógiája az új európai regényirodalom nagy értéke. Világsikere bizonyítja, hogy a kis népek irodalma rést ütött a nyugati nagy irodalmak falán.

Podobné produkty

Hogyan kell felöltözni egy állásinterjúra? Miben különbözik az online értekezlet a hagyományostól? Kinek illik fizetni egy randevún? Ismerős kérdések, ugye? Még az egyszerű hétköznapok során is számtalan olyan helyzet adódhat, amikor elbizonytalanodunk, nem...
12.67 €
Hogyan hatnak az állatövi jegyek mindennapi életünkre? Kikkel illünk össze a szerelemben vagy az üzleti életben? Kérdéseinkre választ ad ez a praktikus és könnyen áttekinthető útmutató, amely a kínai és a nyugati asztrológia eredetének ismertetése mellett bemutatja...
12.46 €
A Magyar Bibliatársulat revideált új fordítású Bibliájának (RÚF 2014) szövegével.
1.69 €
Sebők Erika ápolónő könyvét olvasva emberközeli, igaz történeteken keresztül nyerünk bepillantást a nővéri hivatás olykor felemelő, máskor rendkívül nehéz mozzanataiba. A több évtizedes ápolói múlttal rendelkező szerző érzékletes leírásának köszönhetően olyan...
7.01 €
-Bármennyire elfoglalt vagy, bármilyen kihívásokkal kell is szembenézned, a meditáció gyors és hatékony támogatást nyújthat a mindennapokban. Ha úgy gondolod, hogy az agyad túlságosan pörög az elcsendesüléshez, ez a könyv épp neked való. Akár a pihentetőbb...
16.87 €
A könyv lapjain egy valóban Nem mindennapi élet körvonalai sejlenek fel, méghozzá valóban hitelt érdemlő forrásból. A visszaemlékezés szerzője, Kornfeld Tamás, Magyarország egyik leggazdagabb családjába született bele 1924-ben. Anyai ágon nagyapja báró Weiss...
5.61 €
Élj jobban ADHD-val!Bontakoztasd ki a benned lakozó színes és kreatív elmét!„Eljött az ideje, hogy elfogadjuk a bennünk rejtőző különös álmodozót…” – Meredith CarderGyakran érzed úgy, hogy intenzív érzelmeket élsz át, és nehezen tudod őket szabályozni? Láthatóan...
11.92 €
Egy könyvtár, ami sok titkot rejt, egyben sok mindent fel is tár A rideg és kimért Julian Greycourt, a Windemere hercegség örököse mindig is tudta, hogy nagybátyja, a herceg felelős az édesanyja haláláért. Most elszánta magát, hogy bosszút áll rokonán - már...
16.87 €
Neked ajánlom ezt a könyvet. Ha már az anyák napja említésétől is kiborulsz. Ha a legvonalasabb időnácinak érzed magad, akinek soha, semmire, semennyi ideje sincs. Ha augusztus végén már alig várod, hogy drágalátos gyermekeidre ismét hét lakattal zárják rá...
6.73 €