Két kisregény. Az 1901-ben írott Egy gazdátlan csónak történetében a századforduló szecessziós polgár- és művészvilága jelenik meg. A kisregény a tizennégy éves, lelkületében koraérett kislány, Wald Pirko első szerelmének és nővé érésének nyaráról szó. Tarkovics Endre újságíró, a nők bálványa magába bolondítja Pirkót. A férfi azonban már kétfelé is elkötelezte magát: a színésznő Melitta és a szőke, társasági nagyasszony, Waldné között vergődik. Pirko, aki felnőttesen okos, de érzelmeiben még gyermeki, ezen a nyáron – amikor beleszeret Tarkovicsba – találkozik a világ kegyetlen képmutatásával, az emberi kicsinyességgel és érzelmi sivársággal. A körülötte és benne kavargó érzelmekből bontakozik ki a századforduló erotikája: a józan polgárok földhözragadt érzelmeitől a művészvilág bohém erkölcséig. Pirko szinte öntudatlanul ringatódzik a. halálba, mert érzelmeiben megcsalatva egyedül marad, ám a világ hazugságait még a légkétségbeesettebb állapotában sem hajlandó elfogadni. A szecessziós szerelmi történetet mindvégig áthatja a szerzőre oly jellemző lírai humor, az érzelmesen érzékeny lélektaniság. A második kisregény, A gőzoszlop huszonhárom évvel később született, ezért érezhetően nosztalgikus motívumokat is tartalmaz, helyenkénti bizarr fordulatai különleges színt adnak a történetnek, amely a 'hóbortos huszárkapitányról' szól. 'Virtuozitás van ebben az írni-tudásban' – írta egykor Molnár Ferencről Babits Mihály.