Egy cipőben - Judit Szekeres

13.55 €

Suzy azzal a céllal utazott az Államokból Párizsba, hogy találkozzon az éppen Európában dolgozó barátjával, Andrew-val, és egy csodás hetet töltsenek együtt. A reptéren azonban nem várja senki, ugyanis Andrew-nak halaszthatatlan munkája akadt, és még egy napig nélkülözniük kell egymást a szerelmeseknek. Rosemary Manchesterből érkezett a francia fővárosba, maga mögött hagyva volt barátjához fűződő fájdalmas emlékeit, majd egy félreértésnek köszönhetően megismerkedik Suzyval, akinek a bőröndjével összetévesztette saját poggyászát a reptéren. Mivel mindkettejüknek tragikus hangulatban indult a vakáció, úgy döntenek, sorsközösséget vállalnak, és megpróbálják együtt kihozni ebből a napból a lehető legjobbat, így azonnal nekivágnak a városfelfedező útjuknak. A városnézés azonban hamar csúfos véget ér, amikor egyik percről a másikra egy börtöncellában találják magukat, a kiutat pedig csak az óvadék jelenthetné. Az óvadék, amelyet csak a szerelmeik tehetnének le. A cellában töltött idő alatt a két nő egyre jobban megismeri egymást, és hamarosan kiderül, hogy bár egészen más a személyiségük, a szerelmi életük kísértetiesen hasonló. Ezek után hogyan sikerül nekik kijutni a pácból? Vajon Suzy valóban a nagy Őt találta meg Andrew-ban? És vajon Rosemary valóban képes örökre búcsút mondani volt párjának, aki eközben mindent megtesz, hogy megbocsátást nyerjen nála? Szekeres Judit, a Meztelen igazság, az A múlt árnyékában és a Zuhanás a fellegekbe című erotikus-romantikus regények sikerszerzője ezúttal két becsapott szerelmes nő történetén keresztül mutatja be a bosszú, a megcsalás és az árulás természetét.

Podobné produkty

Suzy ?azzal a céllal utazott az Államokból Párizsba, hogy találkozzon az éppen Európában dolgozó barátjával, Andrew-val, és egy csodás hetet töltsenek együtt....
11.26 €
Szekeres ?Ibolya könyve bizonyítja, hogy az ember bármilyen nehézséget képes leküzdeni, újra és újra megalkotva önmagát. A szerző egy egyedi tapasztalat bemutatásával segíti megérteni a problémát. Majd az igazság lényegére rákérdezve arra a következtetésre...
11.24 €
Régi filmekben lehet látni, amint vándorszínészek zötykölődő "ekhósszekérrel", ponyvákkal takart ócska járműveken róják az országutakat. Maguk varrják a jelmezeket, festik a díszleteket, írják a plakátokat, aki épp nem szerepel, beáll súgónak vagy kellékesnek....
6.51 €
Szekeres Imre, a 1994–1998-as koalíciós kormányzásban részt vevő MSZP frakcióvezetője a Horn Gyula-emlékév kapcsán arra vállalkozott, hogy elemzi az SZDSZ-szel kötött szövetség...
5.61 €
Öregurak beszélgetése a mulandóságról és a háború borzalmairól.
2.82 €
A kötet a következo elbeszélésgyujteményeket tartalmazza: Zivatar Pékéknél Amiket az útleíró elhallgat Boldog halál szekerén Hallatlan kíváncsiság
2.7 €
Mirci, az árva kiscica, miután családra lel, kicsiket és nagyokat egyaránt kalandra hív meseszép országunk változatos tájaira. Ezzel a kedves és humoros cicával karöltve ellátogathatunk fővárosunkba, szánkózhatunk a Kékestetőn, hattyúkat etethetünk a Balatonnál...
8.42 €
Mirci, az árva kiscica, miután családra lel, kicsiket és nagyokat egyaránt kalandra hív meseszép országunk változatos tájaira. Ezzel a kedves és humoros cicával karöltve ellátogathatunk fővárosunkba, szánkózhatunk a Kékestetőn, hattyúkat etethetünk a Balatonnál...
11.24 €
Mi az ember lényege, mi teszi őt emberré? Sokan sokféleképpen közelítik meg ezt a kérdést. E kötet szerzője úgy gondolja, az embert egyfelől a szabadság teszi igazán emberré, az, hogy képes választani, dönteni, valamilyen célt kitűzni, értelmet adni az életének....
11.24 €