Egy barátság története - Silvia Avallone

14.51 €

"Sokkal, de sokkal érdekesebb és megindítóbb az, kik vagyunk valójában, annál, hogy kiknek szeretnénk mindenáron látszani." Elisa és Beatrice tizennégy éves korukban találkoznak egy toszkán tengerparti kisvárosban. Elisa édesanyja felelőtlen döntéseinek következményeképp köt ki T-ben, Beatrice egész életében ott élt. Mindenben különböznek, csak a magány köti össze őket. Amikor egy nap elhatározzák, hogy egy méregdrága butikból ellopnak egy farmert, barátok lesznek. Mindent megosztanak: az első csókot, az első sebeket, a félelmeket. Fiatalok, és a legkevésbé sem tökéletesek. Feszegetik a határaikat, és egymás nélkül nem tudnak létezni. De aztán valami történik. Tizenhárom évvel később Beatrice világsztár, több millióan követik a közösségi médiában. Elisa egyedülálló anya, akit nagyon megvisel, hogy szétváltak útjaik. Az írás segítségével próbálja feldolgozni és megérteni a barátságukat, mert hisz benne, hogy csak a szavak adhatják vissza a világ előtt gondosan eltitkolt, de csendben magunkban hordozott történeteink bonyolultságát. Silvia Avallone az Acélból már ismert karcos, kritikus hangján szólal meg ez a történet, mely arra biztat, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: "Az életnek ahhoz, hogy létezzen, tényleg szüksége van arra, hogy elmeséljék?"

Podobné produkty

„Sokkal, de sokkal érdekesebb és megindítóbb az, kik vagyunk valójában, annál, hogy kiknek szeretnénk mindenáron látszani.” Elisa és Beatrice tizennégy éves korukban találkoznak egy toszkán tengerparti kisvárosban. Elisa édesanyja felelőtlen döntéseinek következményeképp...
8.45 €
Zlo odsuzuje. Zlo vzdoruje. Zlo spojuje. Ale jen ti, kdo ho znají, mohou znovu objevit dobro. Emilii je jednatřicet a její příchod do zapadlé alpské vesničky Sassaia vyvolá pozdvižení. Kromě tašek si s sebou nese tíživé tajemství, které chce v horách skrýt...
15.59 €
Az Egy barátság története című kötet szerzőjétől "Nem tudjátok, hogy a kamaszkor minden és minden ellentéte is? Ha azt írom, gyűlöllek, szeretlek is? Ha szeretek smárolni, hát undorodom is tőle? Hogyha boldog vagyok, hogy a barátnője lehetek, ugyanakkor szomorúvá...
10.14 €
Do Sassaie, malej dedinky v horách, sa dostanete len po strmej cestičke ukrytej medzi stromami. Práve tam sa jedného dňa objaví Emilia. Bruno z domu oproti je svedkom jej príchodu, ako by bol človek svedkom invázie. Žena má cudzí prízvuk a hromadu batožiny,...
14.99 €
Keby ju niekto požiadal, aby presne určila začiatok ich priateľstva, Elisa by nedokázala odpovedať. Bola to noc, keď sa Beatrice zjavila na pláži, náhle ako padajúca hviezda, so smaragdovozelenými očami, ktoré sa v tme leskli? Alebo to bolo neskôr, keď ukradli...
12.9 €
Az Egy barátság története című kötet szerzőjétől "Nem tudjátok, hogy a kamaszkor minden és minden ellentéte is? Ha azt írom, gyűlöllek, szeretlek is? Ha szeretek smárolni, hát undorodom is tőle? Hogyha boldog vagyok, hogy a barátnője lehetek, ugyanakkor szomorúvá...
15.49 €
Adele žije na periférii Bologne a má len osemnásť rokov, keď sa v jedno skoré ráno vyberie sama na zastávku autobusu, s prasknutou plodovou vodou a kontrakciami, aby sa dostala do pôrodnice. Dcéru chce dať na adopciu, lebo jej bývalý frajer Manu ju opustil...
14.99 €
Zlo odsuzuje. Zlo vzdoruje. Zlo spojuje. Ale jen ti, kdo ho znají, mohou znovu objevit dobro. Emilii je jednatřicet a její příchod do zapadlé alpské vesničky Sassaia vyvolá pozdvižení. Kromě tašek si s sebou nese tíživé tajemství, které chce v horách skrýt...
25.51 €

27.44 €