?Minden oldalról megindultak a francia csapatok a majorépületet  visszafoglalni. Támadásra hívó trombiták recsegése hangzott a magaslatok  fedett utain. A dobok riadót vertek. Maga a császárgárda jelent meg  a csatatéren.   ? Hadd jöjjenek! ? szólt a parancsnok. ? Tízszeres erovel is megküzdünk  itten. Visszaverjük oket, míg saját csapataink utánunk  érkeznek!  Tüzet, fiúk!   Most aztán Manassé csendesen ingatva a fejét tagadólag intett, s arra minden katona lábhoz eresztette a fegyvert.  ? Mi ez? ? szólt elbámulva a parancsnok.  Manassé fölemelte az öklét az ég felé, fölnyújtott hüvelykujjal, s azt  mondta:  ? Egy az Isten! S arra társai mind azt tették, és azt mondták: ? Egy az Isten! ? De hát mit jelent ez? ? Az Isten, aki megtiltotta az emberölést. ? De ti katonák vagytok, csatatéren álltok! ? Megálljuk helyünket, megyünk, ahová küldenek, meg tudunk halni,  de embert ölni nem. ? De hisz akkor az ellenség öl meg benneteket. ? Azt o teheti. A parancsnok fenyegetozött, sírt, könyörgött, mind hasztalan. Mindenre  azt felelték neki, hogy »Egy az Isten!« Parancsolni lehet, hogy  lojenek, de csak loporveszteség lesz, ok a levegobe fognak loni. »Egy az  Isten!« És senki sem tett egy lövést is a közeledo ellenségre??