Egy anya bátorsága - Malka Levine

11.62 €

Malka alig hároméves volt, amikor a náci megszállók gettóba toloncolták a családját a mai Ukrajna területén fekvő Volodimir-Volinszkijben. Édesapja az első pogrom áldozatául esett; utolsó kívánsága az volt feleségéhez, Rivkához, hogy mentse meg gyermekeiket. Az összetört szívű Rivka pedig így is tett. Rettenthetetlenül, hihetetlen leleményességgel és szívóssággal óvta Malka és két bátyja életét, miközben körülöttük aratott a halál, és a gettó napról napra zsugorodott. Malka már kisgyermekként szembesült vele, hogy az emberi kegyetlenség milyen borzasztó tettekre képes, de az emberi jóság váratlan felvillanásaival is: egy Wehrmacht-tiszt, aki az utolsó pillanatban mentette meg őket az agyonlövéstől; egy lengyel ruhakészítő, aki boltjában rejtette el Malka testvéreit; és egy ukrán földműves házaspár, akik életüket kockáztatva bújtatták őket. A holokauszt megpróbáltatásai után Izraelben, majd Angliában új életet kezdő Malka Levine nyolc évtized elmúltával írta meg túlélésének történetét, és állított emléket édesanyjának. Az Egy anya bátorsága megrázó és felemelő tanúságtétele az anyai szeretet mindenen győzedelmeskedő erejének, egyben pedig arra tanít minket, hogy a biztosnak tűnő halál árnyékában sem szabad feladni a reményt.

Podobné produkty

Bátraké a szerencse, szoktuk mondani, de vajon kire mondjuk, hogy bátor? Arra, aki nem fél semmitől, vagy arra, aki fél, de szembenéz a félelemmel, és legyőzi? És mi mindentől félhetünk? Mi a félelem? Hogyan lehet legyőzni? Mi a bátorság? Csóka Judit klinikai...
9.86 €
A páratlanul gazdag magyar népmesevilágból most azokat a meséket válogattuk össze, melyek a bátorságról, a hősiességről, a vitézségről, a félelmeink leküzdéséről és a kitartásról szólnak. Hiszen aki bátor, az nem adja fel, csinálja tovább akkor is, ha nehézségekbe...
8.42 €
A 18 éves Allie Livingston pontosan tudja, mikor vesztette el a bátorságát. Több mint fél éve cipel egy súlyos titkot, ami elől apjához menekül egy tengerparti kisvárosba, hogy az egyetem előtti nyarat végre nyugalomban töltse.A nyár azonban több meglepetést...
5.04 €
Sokszor mondjuk biztatóan csemetéinknek azt, hogy "Csak bátran!" De vajon tudja gyermekünk, hogy mi az a bátorság? És ha tudja, akkor hogyan váljon bátorrá? Miképpen küzdje le a félelmeit? Milyen módszerekkel számolhat le a belső feszültséggel? Hogyan tud az...
15.46 €
Sztoikus erények-sorozat Az akadály maga az út és Az ego az ellenség szerzőjétől. New York Times, Wall Street Journal és USA Today Bestseller Bátraké a szerencse! Ryan Holiday bestseller trilógiája után a sztoikusok által kiemelt négy kardinális erénynek szentel...
9.83 €
Szekeres ?Ibolya könyve bizonyítja, hogy az ember bármilyen nehézséget képes leküzdeni, újra és újra megalkotva önmagát. A szerző egy egyedi tapasztalat bemutatásával segíti megérteni a problémát. Majd az igazság lényegére rákérdezve arra a következtetésre...
11.24 €
Két lány, két nagyon különböző élet... Az egyiknek minden lehetősége megvan, hogy megvalósítsa az álmait, a másiknak küzdenie kell, hogy elérhesse azokat... Dóra kezdő író, és úgy érzi, hazájában nem kapja meg azt az inspirácót, mely elindíthatná a siker felé...
12.9 €
Két lány, két nagyon különböző élet... Az egyiknek minden lehetősége megvan, hogy megvalósítsa az álmait, a másiknak küzdenie kell, hogy elérhesse azokat... Dóra kezdő író, és úgy érzi, hazájában nem kapja meg azt az inspirácót, mely elindíthatná a siker felé...
11.26 €
Katy és pónija, Karamella elválaszthatatlan barátok. A lány méltán büszke exmoor pónijára, aki vadóc természete ellenére egyre jobban halad a tanulással. Olyannyira, hogy egy lovasversenyre is beneveznek. Az élet azonban ennél sokkal komolyabb kihívások elé...
3.94 €