Égigérő fű - Éva Janikovszky

4.76 €

Nem újdonság, hogy Janikovszky Éva meséi felnőttnek, gyereknek egyaránt élvezetesek. A gyerekek bepillantanak a történet során a felnőttek világába, gondolkodásába, a felnőttek pedig, ha figyelőn olvasnak, kissé szakavatottabbakká válhatnak abban, hogy milyen is a gyerekek észjárása. Az Égigérő fű címû kötet, az írónő könyveinek állandó illusztrátora, Réber László mulatságos rajzaival, már nem az első kiadását éri meg, sõt, nagyszerű film is készült belőle. A változatos figurák, a különös cselekmény, a sok-sok titok nem csoda hogy alkalmasnak találtatott a megfilmesítésre. Ami pedig megjósolható, hogy mint korábban, most is érdeklődéssel olvashatja felnőtt és gyerek, ki felidézve emlékeit, ki elõször találkozva a történetben megjelenő bűbájos régi házzal, a sárga kövekkel kirakott udvarral, Dezső Dezsővel, a lószerszámkészítővel, Kamilla kisasszonnyal, aki zord, barátságtalan teremtésből egyszerre csak valóságos tündérré változik, Bertamamával, a málnaszörpivó verseny örökös győztesével és a többiekkel, de persze elsősorban Misuval, a kisfiúval, akinek szemével látjuk mindezt.

Podobné produkty

Ez a különleges kötet a szerző felnőtteknek szóló publicisztikái közül válogat. Az írások az 1990-es évek második felétől jelentek meg különböző lapokban, folyóiratokban. A jellegzetes humorral megírt, a világot derűvel és iróniával szemlélő, a részletekre...
12.9 €
Janikovszky Éva kamasz hőse a tükör előtt áll, és nem tetszik neki, amit lát. A nyaka megnyúlt, a feje összement, a haja olyan, mint az ökörnyál, a szája ferde. Ráadásul folyton rászólnak, hogy: Mit bámulsz olyan hülyén? ... Hozzád beszélek, fiam, nem a falnak..."...
8.45 €
Régen rossz, ha egy könyvcím magyarázatra szorul. Ennél csak az rosszabb, ha nincs, aki megmagyarázza. Mivel a címet én találtam ki, ez a feladat kétségkívül rám vár. Nos, kedves olvasó, a cím úgy született, hogy néhány felnőtteknek szóló könyvem elnyerte az...
9.86 €
Én azt szeretném, ha mindenki örülne: anyukám is, apukám is, nagymamám is, nagypapám is, Micike is, a kistestvérem, meg én is.De sajnos nem örül mindenki mindig. Még én se.
8.06 €
"Régen rossz, ha egy könyvcím magyarázatra szorul. Ennél csak az rosszabb, ha nincs, aki megmagyarázza. Mivel a címet én találtam ki, ez a feladat kétségkívül rám...
4.22 €
"Régen rossz, ha egy könyvcím magyarázatra szorul. Ennél csak az a rosszabb, ha nincs, aki megmagyarázza. Mivel a címet én találtam ki, ez a feladat kétségkívül rám vár. Nos, kedves olvasó, a cím úgy született, hogy néhány felnőtteknek szóló könyvem elnyerte...
6.88 €
Kötelességem figyelmeztetni a kedves olvasót, a cím félrevezető. Nem szerelmes történeteket tartalmaz a kötet. Hanem? Az úgy van, hogy az ember időskorban már kevesebbet ügyintéz, szaladgál, nyüzsög. Inkább elgondolkozik ezen-azon, ír, írogat, így a századvégen,...
9.86 €
Kötelességem figyelmeztetni a kedves olvasót, a cím félrevezető. Nem szerelmes történeteket tartalmaz a kötet. Hanem? Az úgy van, hogy az ember idős korban már kevesebbet ügyintéz, szaladgál, nyüzsög. Inkább elgondolkozik ezen-azon, ír, írogat, így a századvégen,...
5.97 €
Ketten várakoznak az autóbusz-megállóban. Bill Danilovics MacKonov - tiszteljük teljes nevén - űrhajós és feltaláló, a jövendő hőse, és Fehér Szarvas Fia, aki nevével ellentétben kislány, mégpedig vérbeli indián. Királylányhaját befőttesgumival fogja össze,...
8.42 €