Égető Eszter I. kötet - László Németh

2.79 €

 Németh László így nyilatkozik könyvérol: Regényem ötven esztendo magyar történetét mondja el, egy asszony életén keresztül. Égeto Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kislány bukkan fel elottünk, s 1948-ban mint családjafosztott nagymamától búcsúzunk el tole. A regény három részre oszlik: a világháború végéig terjedo részben az ügyvéd-apa, a restauráció éveiben a patikus férj, a népi mozgalom, a második világháború, a ?négy párt? idején a politikusnak készülo fiú az, akit Eszter szoloként indázó lelkével befut. Eszter legszembetunobb tulajdonsága, hogy a körülötte támadt életfolton valami édenkertfélét próbál teremteni. Akárhova vetodik, elhagyott faluba, csillogó megyei városba, a maga elmaradt szülohelyére, rokonok vagy véletlen köré vetodött emberek közé, o mint a pók, rögtön veti a belátás, a segítség, a szorgalom szálait, hogy az élet törvényeit követo, szép kis közösséget alakítson belolük. A regény kilenc fejezet, kilenc ilyen meghiúsult kísérlet, a férfiak belátástalan, tetszetos eszmékbe öltözo, vakon rohanó akarata újra és újra lesodorja hálóit. A kísérletek egyetlen eredménye: Eszter lelkének beérése? Amikor elhagyjuk, érzi már, hogy az életet nem lehet foltokban átvarázsolni, az egész társadalmat kell újraszoni. A regény belátás és férfihóbort küzdelmében adja társadalombírálatát. Eszter nem azért bukott el újra és újra, mert a sors hitvány emberekkel vette körül. Sot, mindenikükben van valami kiválóság: az apa a tanyaiakért dolgozik, a város szépítésérol álmodik, a férj valóban a technika megszállottja, a fiú a kor jobb szellemei felé tapogatódzik. Ok s a regény hozzájuk hasonló szereploi sivár világukban tartanak fenn valami mozgást, s van egy viszonylagos ?magyar? érdemük, orültségükkel csak maguknak ártanak. Törekvéseik azonban elso perctol bukásra vannak kárhoztatva, s ennek az oka ? ezt fedezzük fel a hosnovel együtt ? mélyebben van, mint a maguk természete.

Podobné produkty

Németh László így nyilatkozik könyvérol: Regényem ötven esztendo magyar történetét mondja el, egy asszony életén keresztül. Égeto Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kislány bukkan fel elottünk, s 1948-ban mint családjafosztott nagymamától...
2.79 €
Itt születtem, Fóton, a kastélyban, még emlékszem, melyik volt anyám, herceg Windischgraetz Mária Magdolna, gróf Károlyi Istvánné szobája. Akkor még máshogy voltak a szobák elrendezve, mint most, arra is emlékszem, hol volt édesanyám ágya, és mostanában sokat...
17.71 €
A 17. század jelentős politikusa, katonája, az ellenreformáció fontos alakja, a család felemelkedésének megalapozója. Pest : Lauffer és Stolp, 1863. - Hasonmás kiadás.
13.93 €
A 17. század jelentős politikusa, katonája, az ellenreformáció fontos alakja, a család felemelkedésének megalapozója. Pest : Lauffer és Stolp, 1863. - Hasonmás kiadás.
17.5 €
A 17. század jelentős politikusa, katonája, az ellenreformáció fontos alakja, a család felemelkedésének megalapozója - Hasonmás kiadás.
19.64 €
Jogos a kérdés, miért kell hatékony jegyzetelési technikákat alkalmaznunk? Szerintünk ezt magad is tudod, ezért csak egy okot mondunk. Az iskolában nap, mint nap, óráról órára...
6.17 €
HOGYAN MŰKÖDIK A MÁGIA MINT GONDOLKODÁSI KERET? VAN-E A BOLDOGSÁGNAK MATEMATIKÁJA? MIÉRT HASZNOS A "NEM TUDOM" VARÁZSIGE? A tudomány látványos eredményei és a soha nem tapasztalt technikai fejlődés ellenére a világ bonyolultságából csupán szűk szeleteket vagyunk...
16.25 €
BETELJESEDIK-E A HERDERI JÓSLAT AZ ELVESZÍTETT MAGYARLAKTA TERÜLETEKEN? A "jóslat", amelyet a XVIII. században Johann Gottfried Herder fogalmazott meg, így szólt: "A magyarok, mint az ország lakosainak legcsekélyebb része, most szlávok, németek, románok és...
8.94 €
A könyv elsősorban a tudománnyal, gyógyítással, neveléssel és pedagógiával foglalkozó szakembereknek és képzésben résztvevő hallgatóknak javasolt olvasmány. Ajánlott olyan laikusoknak is, akik a kötődés fogalmával és tudományával szeretnének a bulvárismereteknél...
9.32 €