Németh László így nyilatkozik könyvérol: Regényem ötven esztendo magyar történetét mondja el, egy asszony életén keresztül. Égeto Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kislány bukkan fel elottünk, s 1948-ban mint családjafosztott nagymamától búcsúzunk el tole. A regény három részre oszlik: a világháború végéig terjedo részben az ügyvéd-apa, a restauráció éveiben a patikus férj, a népi mozgalom, a második világháború, a ?négy párt? idején a politikusnak készülo fiú az, akit Eszter szoloként indázó lelkével befut. Eszter legszembetunobb tulajdonsága, hogy a körülötte támadt életfolton valami édenkertfélét próbál teremteni. Akárhova vetodik, elhagyott faluba, csillogó megyei városba, a maga elmaradt szülohelyére, rokonok vagy véletlen köré vetodött emberek közé, o mint a pók, rögtön veti a belátás, a segítség, a szorgalom szálait, hogy az élet törvényeit követo, szép kis közösséget alakítson belolük. A regény kilenc fejezet, kilenc ilyen meghiúsult kísérlet, a férfiak belátástalan, tetszetos eszmékbe öltözo, vakon rohanó akarata újra és újra lesodorja hálóit. A kísérletek egyetlen eredménye: Eszter lelkének beérése? Amikor elhagyjuk, érzi már, hogy az életet nem lehet foltokban átvarázsolni, az egész társadalmat kell újraszoni. A regény belátás és férfihóbort küzdelmében adja társadalombírálatát. Eszter nem azért bukott el újra és újra, mert a sors hitvány emberekkel vette körül. Sot, mindenikükben van valami kiválóság: az apa a tanyaiakért dolgozik, a város szépítésérol álmodik, a férj valóban a technika megszállottja, a fiú a kor jobb szellemei felé tapogatódzik. Ok s a regény hozzájuk hasonló szereploi sivár világukban tartanak fenn valami mozgást, s van egy viszonylagos ?magyar? érdemük, orültségükkel csak maguknak ártanak. Törekvéseik azonban elso perctol bukásra vannak kárhoztatva, s ennek az oka ? ezt fedezzük fel a hosnovel együtt ? mélyebben van, mint a maguk természete.