Ég, Föld, ember - Nagypál Szabolcs (szerk.)

10.75 €

„Az ősi világvallások hagyományai, tanításai és hittételei a mai kor emberének is hatékony üzenettel szolgálhatnak a Teremtőről és a természetfölöttiről; a teremtésről, a teremtett világról és a természetről.Illetve arról is hírt adnak, mi is az ember föladata és legbelsőbb lényege, valamint, hogy miként képes összekapcsolni a természetfölöttit a teremtett világgal és önmagával.A kapcsolatot a természetfölöttivel a különböző korokban az Éggel hozták összefüggésbe, a fölfelé tekintő ember képével; a természetet, a teremtett világot pedig a Földdel, amelyet az ember művelhet, de sajnos akár tönkre is tehet.Manapság azt látjuk, hogy az ember lelki nehézségeinek megoldása talán éppen az lehet, hogy megtalálja magában a természetességet, a kapcsolatot az Éggel, és felelősséget tud vállalni a saját szűkebb és tágabb környezetéért, mindvégig kapcsolatot tartva természetesen a Földdel is. A világvallások szempontjából e kérdéskör kiválasztása nagyszerű lehetőséget kínál a közös pontok fölismerésére és a vallásközi párbeszédre.Könyvünk nyolc tanulmányában hat világvallás képviselői fejtik ki vallási hagyományuk tanítását a három alapfogalomról (Ég, Föld, ember); a kereszténységet római katolikus és protestáns szerző is bemutatja az adott kérdéskör tekintetében.”A kötet szerzői: Banyár Magdolna (Mahárání Déví Dászí), Cser Zoltán, Gömböcz Elvira, Koczóh Péter, Nagypál Szabolcs, Radvánszki Gábor, Sulok Zoltán

Podobné produkty

A Nagybányai Horthy-család Szabolcs vármegyei három nemzedéke között találunk Ramocsaházán, Jánosfalván, Szöllősvégardón földbirtokosokat és az ott élő nemes családokkal való házasságok révén jelentős befolyással bíró kapcsolatokat. A kormányzó, vitéz Nagybányai...
10 €
A menedéklevél (védelmet nyújtó levél) az elmúlt századokban többféle formában volt ismert. Ilyet állítottak ki a földesúri birtokokon menedéket kapott zsidó csoportoknak, családoknak; a jogokat és kötelességeket írásban rögzítették. Menlevélnek a kormányhatalom...
15.77 €
Mikor mondták ki az erdélyi románok a Magyarországtól való elszakadást? Hány jegyzéket adott át Fernand Vix alezredes a magyar kormányzatnak? Ki volt Szlovákia első diktátora? Kik szálltak szembe az egyre több magyarlakta területet megszálló idegen csapatokkal?...
5.46 €
Száz évvel ezelőtt jelent meg Jaroslav Hašek korszakos és kultikus regénye, a Švejk. A HÉVÍZ folyóirat ezúttal arra kért fel tíz magyar írót, hogy meséljék...
7.86 €
"A zsidó etika két alaptételre épül. Az egyik így hangzik: pikuách néfes, azt jelenti: az élet védelme. Meg lehet törni a szombat törvényét, a kóserság törvényét és az életviteli törvényeket is, ha ezzel megmentünk valakit. Ha nincs más, aki szombaton gyógyszert...
12.87 €
BOOOKmini 3 A zsebkönyvsorozat minden kötete egy-egy gasztronómiai témában kínál egyszerű vagy éppen izgalmas, könnyen elkészíthetőfinomságokat a hétköznapokra és különleges pillanatokra. Gyors és kreatív ötleteket ad utazás, bevásárlás közben, vagy a konyhapulton...
5.63 €
A keletkezési idő logikája és történelmi viharok szeszélye rendezte egymás mellé Cs. Szabó László (1905-1984) három, e kötetben közölt írását. Az Erdélyben (1940) - Illés Endre szavaival - egy "férfi földrajza": az akkor rádiótudósítóként is működő író hazatérése...
14.65 €
Kedves Olvasó! Az anyák, a nagymamák mindig arra törekednek, hogy jóra, szépre tanítsák a gyerekeket. A mai világban ez nagyon nehéz! Már a tévében látott mesék is tele vannak erőszakkal. Meggyőződésem, hogy ezek legtöbbje nem azokat az értékeket képviseli,...
14.06 €
Kedves Olvasó! Az anyák, a nagymamák mindig arra törekednek, hogy jóra, szépre tanítsák a gyerekeket. A mai világban ez nagyon nehéz! Már a tévében látott mesék is tele vannak erőszakkal. Meggyőződésem, hogy ezek legtöbbje nem azokat az értékeket képviseli,...
8.42 €