Dzsihád a Duna-parton - Kulcsár István Sz.

9.65 €

Párizs, London, Nizza, Brüsszel után az Iszlám Állam Budapesten készül terrormerényleteket elkövetni. A terv végrehajtására két minden gyanún felül álló magyar fiatalembert szemelnek ki, akik az akciók előtt egy pillanatra sem kerültek korábban a hatóságok látókörébe. Egy budapesti egyetemen tanult pszichiáter az agymosást állítja kutatásainak középpontjába a Szíriából Afganisztán keleti határvidékére átmenekített Iszlám Állam főhadiszállásán. Egyedülálló módszerével mindenre elszánt dzsihádistává képezi ki a két magyart. Az agymosott fiatalok előbb a pesti Duna-parton hajtanak végre halálos áldozatokat követelő gyilkos merényletet, majd egy repülőgépet térítenek el, hogy utasaikat kiszolgáltassák az Iszlám Államnak. Kulcsár István, az ismert rádióriporter, harmadik kalandregényével (a Mihail Kamjanyica néven írt Darabont és a Gyilkosság a Magyar Rádióban után) ismét meglepetést okoz és tabukat dönget. Súlyos mondanivalója ellenére is gördülékeny stílusú, olvasmányos, a humort sem nélkülöző könyve ugyanis az első magyar mű, amelyből az olvasó elképzelést alkothat az iszlám fundamentalisták módszereiről.

Podobné produkty

Párizs, London, Nizza, Brüsszel után az Iszlám Állam Budapesten készül terrormerényleteket elkövetni. A terv végrehajtására két minden gyanún felül álló magyar fiatalembert szemelnek ki, akik az akciók előtt egy pillanatra sem kerültek korábban a hatóságok...
7.01 €
Az Iszlám Államot 2014 nyarán kiáltotta ki egy dzsihádista csoport azzal a céllal, hogy a világ összes muszlimja fölött közvetlen politikai és vallási befolyást szerezzen. A magát kalifátusnak tekintő terrorszervezet sem területi, sem ideológiai terjeszkedése...
5.61 €
Amikor Paul, a híres francia festőművész 2000-ben megérkezik a tunéziai Kerkennára, a sziget a szépségre és nyugalomra vágyók igazi paradicsoma. Beköltözik egy tengerparti házba, és szoros barátságot köt a halász Farhattal és családjával, különösen a két gyerekkel....
12.5 €
Démonharc, repülő szőnyeg és túlvilági mágia Az utolsó dzsinn második részében a nyári szünet maximális fordulatszámra kapcsol: Satnyácska, a pimasz démonlány nyomtalanul eltűnik, a Csodalámpás bolt raktárhelyiségében pedig egy titokzatos üst révén feltárul...
14.06 €
"Míg Rómában újabb mecseteket építenek, Mekkában minden hitetlennek meg kellene halnia, ha meg merészelne jelenni a városban. Röviden fogalmazva: a muszlimok hűek maradtak ahhoz, amit a hitük szerint Istentől hallott Mohamed, a keresztények pedig ahhoz igazították...
12.46 €
Sebastian Gorka, Ph.D., magyar származású nemzetközi hírű biztonságpolitikai szakértő, a Marine Corps University hadászati elmélet tanszékének vezetője. Rendszeresen tart képzést a CIA, az FBI és az amerikai különleges alakulatok tagjai számára. Stratégiai...
11.39 €
Minden idők egyik legnépszerűbb magyar riportere, Kulcsár István történelmi regénnyel lepte meg rajongóit. Velkó Péter, egy tizenhét esztendős kölyök, 1947 nyarán azzal a kéréssel állít be a Szabad Nép szerkesztőségébe, hogy vegyék fel gyakornoknak. Ígéretet...
11.25 €
Minden idők egyik legnépszerűbb magyar riportere, Kulcsár István történelmi regénnyel lepte meg rajongóit. Velkó Péter, egy tizenhét esztendős kölyök, 1947 nyarán azzal a kéréssel állít be a Szabad Nép szerkesztőségébe, hogy vegyék fel gyakornoknak. Ígéretet...
7.01 €
Kulcsár István, a hetvenes és a nyolcvanas években az ország egyik legismertebb riportere, évekig a Magyar Rádió és Televízió moszkvai és New York-i tudósítója volt. Most, nyolcvanadik évén túl elérkezettnek látja az időt akkori nagyrészt hazai élményeinek...
7.01 €