Dűne 02: A Dűne messiása - Herbert Frank

21.9 €

Az emberi bolygókat egyesítő Impériumban Paul Muad-Dib, a jövőbe látó messiás uralkodik. Hithű harcosai, a vad fremenek szent dzsihádjukban feldúlták az univerzumot, és mindenhová elvitték a Mahdi szavait. Ám a háború és a vallási fanatizmus ádáz ellenségeket szült, akik mindenüket feláldoznák Muad-Dib bukásáért. Az Impérium régi hatalmai összefognak, hogy egy bonyolult összeesküvéssel törjenek az új Császár életére, aki maga sincs meggyőződve róla, hogy valóban egy jobb világot teremtett az emberiség számára. A Dűne messiásában Frank Herbert továbbviszi a magával ragadó Dűne történetét. Tizenkét évvel az első regény eseményei után a régi és az új világrend csap össze, a középpontban pedig olyan emberek állnak, akiknek minden erejükre szükségük van, hogy megbirkózzanak a rájuk váró sorssal. Herbert lenyűgöző gondolatisága és mély emberismerete emlékezetes karaktereken keresztül mutatja be, hogy sokszor a megváltó maga is lehet áldozat. A szerzőről: Frank Herbert (1920-1986) a modern science fiction egyik legfontosabb szerzője. Első regénye 1956-ban jelent meg, de az igazi sikert az 1965-ben kiadott Dűne hozta meg számára. A könyv több díjat nyert, többször választották a sci-fi legjobbjának, egyetemi tananyagként oktatják, és egyike a legnagyobb hatású regényeknek a zsánerben. Többen próbálkoztak a megfilmesítésével, a legismertebb David Lynch 1984-es mozifilmje, a legújabb pedig Denis Villeneuve rendezésében érkezik 2020-ban. Herbert a Dűnéhez öt folytatást írt, ezeken kívül mintegy másfél tucat regényt publikált önállóan és társszerzőkkel közösen. 2006 óta a Science Fiction Hall of Fame tagja.

Podobné produkty

Az emberi bolygókat egyesítő Impériumban Paul Muad-Dib, a jövőbe látó messiás uralkodik. Hithű harcosai, a vad fremenek szent dzsihádjukban feldúlták az univerzumot, és mindenhová elvitték a Mahdi szavait. Ám a háború és a vallási fanatizmus ádáz ellenségeket...
13.8 €
The extraordinary sequel to Dune, the greatest science fiction novel of all time. Twelve years after his victory over House Harkonnen, Paul Atreides rules as emperor from the desert planet Arrakis - but his victory has had profound consequences. War has been...
18.45 €
Book Two in the Magnificent Dune Chroniclesthe Bestselling Science Fiction Adventure of All Time Dune Messiah continues the story of Paul Atreides, better knownand fearedas the man christened Muad'Dib. As Emperor of the known universe, he possesses more power...
10.69 €
What The Lord of the Rings is to fantasy, Dune is to science fiction. Presenting Dune Messiah, the sequel to one of the most influential works of all time, which has inspired countless other stories for more than half a century, this is an awe-inspiring world,...
32.9 €
Az 1840-es évek elején Párizsban, a lengyel emigráció körében megjelent egy titokzatos ember Vilnából, szektát alapított, misztikus tanokat hirdetett s azt, hogy ő az Úr. Óriási hatással volt az 1830-31-es felkelés után emigrált lengyel értelmiségiek legjobbjaira,...
7.88 €
Pieskom zaviaty Arrakis sa zazelenie, ožije a je čoraz úrodnejší. Zmenená klíma zasadí tvrdý úder ekonomike planéty - znamená totiž zánik púštnych červov. Paul Atreides, spasiteľ Duny, ktorý sa svojho času postavil do čela fremenov, mizne v púšti. Arrakisu...
19.03 €
ABOUT FRANK HERBERT’S DUNE SAGA 6-BOOK BOXED SET Perfect for longtime fans and new readers alike—a beautiful trade paperback boxed set of the first six novels in Frank Herbert’s Dune Saga. DUNE IS NOW A MAJOR MOTION PICTURE directed by Denis Villeneuve, starring...
132.9 €
What The Lord of the Rings is to fantasy, Dune is to science fiction. Presenting Children of Dune, the third book in one of the most influential series of all time, which has inspired countless other stories for more than half a century, this is an awe-inspiring...
34.95 €
Perfect for longtime fans and new readers alike--a beautiful premium mass market boxed set of the first three novels in Frank Herbert's Dune Saga. DUNE IS SOON TO BE A MAJOR MOTION PICTURE directed by Denis Villeneuve, starring Timothée Chalamet, Josh Brolin,...
37.9 €